2004 novemberében, az Ulpius-ház és a Réz és Tsa kiadó közös kiadásában megjelenő Orr című könyve szokatlan történetet mesél el. Hőse, Nagy Sebestyén negyvenes évei elején járó férfi. Akár még sikeresnek is mondható: jómódban él, kellemes munkája van, sokat utazik, felesége egy társasági lap főszerkesztője. Egy napon éppen külföldről tart hazafelé, amikor kocsija megcsúszik az autópályán. A balesetet apróbb sérülésekkel megússza, néhány hét múlva azonban furcsa rohamok törnek rá: a szaglása hihetetlenül érzékennyé válik, megérzi az addig rejtőző szagokat, olvasni tud az illatokból, nyomasztó titkok tudója lesz. A vágy, a bűn, a félelem, a hűtlenség illatát éppúgy felismeri, mint a repülőgéprobbantó terroristáét. Ám a rendkívüli képesség önmagában kevés lenne hozzá, hogy a látszatok, a szeretetlenség, az elkopott emberi viszonyok szomorú rutinjában élő férfi életét megváltoztassa: de ott van a vég, a krimibe illő, kiszaglászott vég! Réz András szagregénye napjainkban játszódik, s a történet akár valóságos is lehetne. Nem az. Ahogy a szereplői sem azok, bármennyire is ismerősnek tűnjenek az utcáról, a munkahelyről, a médiából. Az Orr rámutat arra, hogy a mostani személytelenné, virtuálissá váló világban milyen nagy szükségünk van a közvetlen emberi, érzéki megismerésre. Mert miközben divatos téma lett az érzéken túli észlelés, egyre kisebb szerepet játszik életünkben a megfogható, tapintható, szagolható, ízlelhető valóság. Pedig lehet, hogy a világ szenzibilis újrafelfedezése a megoldás. Az Orr hiperszaglású főhőse mindenesetre ezen az úton jut el életének egy meghatározó pontjára. Sorsa, mindennapjainak közege pontosan tükrözi a XXI. század elejének magyar társadalmát, politikai és mentális kultúráját. Mivel a kötet központi témája a szagokhoz, illatokhoz való viszonyunk, a könyv a szó szoros értelmében illatos lesz. A kötet elegáns kivitelben, Wahorn András 40 illusztrációjával jelenik meg.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft