ELŐSZÓ
Fiatalemberek merész elhatározásának fogják talán némelyek minősíteni, hogy a Központi Papnövelde kis papjai összegyűjtötték mindazt a följegyzést, ami boldogult Tóth Tihamér püspök után megmaradt, s amit róla tisztelői és tanítványai az utókorra hagytak, s ezekből, valamint a baráti és közszájon forgó emlékezésekből testes kötetben életrajzát adják egy nagy embernek, nemzetközi hírre szert tett egyházi szónoknak és fájdalmasan rövid ragyogás után elköltözött főpapnak. De a vállalkozás csak azok előtt fog vakmerőnek látszani, akik Tóth Tihamérnak és az ifjú kornak lelki összeforrottságát nem ismerik eléggé. De akik tudják, hogy Tóth Tihamér nemcsak az ifjúságnak írt és szólott, hanem az ifjú lélek és gondolkozás jellegzetes megtestesítője volt, s ezért is tudott oly sikerrel a fiatalokkal bánni s lelküket megközelíteni, azok meg fogják érteni, hogy az igazi Tóth Tihamért megtalálni és bemutatni elsősorban ifjak hivatottak.
Tévedne, aki azt hinné, hogy ez életrajzban megszokott szabályok szerint felépített történelmi képet talál. Azt a fiatal teológusok valószínűleg avatottabb tollakra bízták, amelyek eddig is már érdemes dolgokat alkottak, s valószínűleg ezentúl is gazdag adatokat fognak még találni Tóth Tihamér élete emlékei között, amelyekből hasznos tanulságokat vonhatnak le az utókor számára. Épp ezeknek az emlékeknek - gyermekkortól halálig - összegyűjtése kedves figyelem a volt növendékek és tanítványok részéről mesterükkel szemben. Vissza
TARTALOM
Bevezető 7
Első könyv
Tóth István 13
Az istenfélő család 19
A szentferencrendiek temploma 23
Szolnokon 27
A fiúk között 32
A hivatás 37
Egerben 41
A megkezdett úton 47
Pietas 52
Pázmány Péter 58
Prohaszka Ottokár 62
A második tanévben 66
Az 1908-1909. tanévben 69
Az utolsó kispapi esztendőben 74
Bécsben 81
Az úr szőlőjében 86
Diákok lelkiatyja 94
A déli harctéren 103
Az északi harctéren 108
Második könyv
Hittanár 117
A tudósító 122
A tiszta férfiúság 128
Nehéz idők 133
Az ifjúság védelmében 139
Romok fölött az újjáépítés 148
A hollandiai út 159
Az 1921-22. tanévben 169
Egyetemi előadások 180
Vidám események 186
A jellemes ifjú 197
Az egyetemi tanár 207
Amerikában 215
Krisztus királyságáról 225
Esto sanctus et praedica quod vis 234
A baleset híre 245
Harmadik könyv
A hiszekegy 257
Állandó betegeskedése 269
A központi papnevelde kormányzója 280
A dublini eucharisztikus kongresszus 290
Az 1932-33. tanévben 298
Rend és pontosság 309
Lélekvezetése 319
A kispapok 341
Püspök 357
Végső győzelem 376
"Mint a tűzben égő tömjén" 394
Függelék 403
Luther Márton végrendelete magyar, német és angol nyelven 1982-ben jelent meg a reformátor születésének (1483) ötszáz éves évfordulója alkalmából. A magyar kiadást a Corvina Kiadó, a németet a biel...
Online ár:
3 980 Ft
Online ár:
3 280 Ft