Nemcsak a szakembernek, hanem az igényes laikus olvasónak is izgalmas szellemi kaland lehet ez a lélekgyógyászatról (pszichoterápia) szóló kötet. Szemben a külföldi szerzőktől megjelent sikerkönyvekkel, a lelki bajokban szenvedőknek nem ad mindenre kész válaszokat, nem is törekszik erre. Szerkesztője Vas József orvos - azon kevés honi pszichiáterek egyike, akiknek 1945 után szakkönyve jelent meg német nyelvterületen (Hypnose bei Psychosen, München, Quintessenz, 1993). A terápiás munka, amelybe itt most bepillantást nyerhetünk, a lélekgyógyászat intézményének megteremtésével kezdődik, végső célja pedig a betegek, valamint a vezető személyzet gyógyító közösséggé formálása. Ami közben történik, arról tudósítanak az egyes fejezetek: láthatjuk a terápiás csoportfolyamatokat, a szakembergárda lélektani elemző, terápiás rendszert szabályozó működését. Miközben a kötet bemutatja a szimbólumok használatának gyógyító erejét, rávilágít arra, hogy a lélek gyógyításához a kultúra ugyan készen ad mindent: drámát, mesét, zenét, táncot, mozgást és emberi kommunikációs formákat, mindazonáltal szakmai segítség kell ahhoz, hogy a depressziós, a pánikbeteg, a személyiségzavarban szenvedő páciens képes legyen belőlük új lelkierőt meríteni.
A súlyos betegség olyan trauma a családban, amelyre nehéz jól reagálni. Ilyenkor megannyi megválaszolhatatlan kérdéssel találja szemben magát a beteg, a beteg családja és az őt ápolók is. Ahhoz, ho...
Online ár:
3 290 Ft