A könyv előzményének tekintendő a Novotni Alapítvány (Miskolc) által megjelentetett, szerző által írt Felelősségtan c. jegyzet, amely 1994-től - átdolgozott kiadásaiban - csaknem két évtizeden keresztül segítette a joghallgatók felkészülését a kártérítési jogban.
A könyv jelen formájában történt átdolgozásával szerző egyik szándéka továbbra is az volt, hogy mintegy átültesse azokat a főbb gondolatokat, amelyek a magyar polgári jogi felelősség történeti fejlődését jellemezték, ezért a hatályos joganyag elemzésén túlmutat. A szerző a jogintézmények feldolgozása során néhány tekintetben visszautal az 1959-es Ptk.-ra, és nagymértékben támaszkodik a polgári jogi felelősség-elmélet időtálló eredményeire, kiváló jogtudósok gondolataira, a kodifikációs folyamatot segítő, ill. a hatályba lépés óta megjelent, igen magas színvonalú szakirodalmi anyagra. Szerző igyekszik felhívni a figyelmet az új jogintézmények által kiváltott, de az elméletet-gyakorlatot mindenképpen előbbre vivő vitákra és a jogintézmények elemzését az új szabályokhoz is illeszkedő, ill. újabb bírói gyakorlattal is igyekszik alátámasztani.
A könyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek, szakvizsgára készülőknek ajánljuk, de emellett bízunk abban, hogy a gyakorlatban működő szakemberek is haszonnal forgatják.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A kötet a régészeti feltárási jog hazai történetét és hatályos szabályozását mutatja be, a kincstalálástól a régészeti feltárások jogáig.
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
Online ár:
6 650 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
3 995 Ft
Eredeti ár: 4 699 Ft
Online ár:
4 039 Ft
Eredeti ár: 4 751 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján