Bevezetés a koreografálás világába

Összefoglaló

Sokoldalú, színes, nívós színpadi táncművészetünk igényes koreográfiai kultúrával rendelkezik. Joggal tehetné fel az Olvasó a kérdést, hogy akkor miért van szükség erre a szakkönyvre? A válaszban engedtessék meg nekem némi személyes élmény. Amikor a Magyar Táncművészeti Egyetemen (akkor még Magyar Táncművészeti Főiskola) elindult az osztott rendszerű pedagógusképzés, a Néptánc Tanszék vezetője, Zórándi Mária felkért a Táncos és Próbavezető alapszak egy új tantárgyának, a Próbavezetési és Koreográfiai ismeretek c. tárgynak a tanítására. Akkor már eléggé ismert és elismert koreográfusnak számítottam, aki a rövid, 5-6 perces koreográfiáktól a Szegedi Szabadtéri Játékok kétfelvonásos műsorainak koreografálásában, illetve rendezésében is közreműködött. A hazai színpadok mellett külföldön is végeztem alkotói tevékenységet, ami döntően a néptánc táncműfajban valósult meg. Ezen előzmények után, egyrészt rendkívül megtisztelőnek tartottam a feladatot, másrészt úgy gondoltam, hogy a személyes tapasztalatok és a szakirodalom segítségével hamar összeállítok egy tematikát, ami alapján a képzést zökkenőmentesen és szakmailag is magas színvonalon tudom majd folytatni. A munka elkezdésekor kellett rádöbbenem arra, hogy igazából a koreografálás, a koreográfia készítés tárgykörében magyar nyelvű szakirodalom alig létezik. A balett, társastánc és a kortárs -, moderntánc területén még akadtak írások, fordítások, de a néptánc koreografálásával kapcsolatosan alig lehet szakirodalmat találni. Mindezek után a fellelhető papír alapú és internetes dokumentumok hosszas gyűjtése, rendszerezése és feldolgozása következett. Így állítottam össze azt az anyagot, ami egyrészt tükrözi véleményemet a koreografálás tárgyköréről, másrészt összegezi eddigi ismereteimet, harmadrészt a képzéseken, továbbképzéseken jól használható. Az anyag jól hasznosíthatóságát bizonyítja, hogy a közelmúltban jó néhány képzésen, továbbképzésen tartottam előadást, bemutatót, amelyek nagy sikert arattak a hallgatóság körében.
A kiadvány az amatőr és a hivatásos színpadi táncművészet bármelyik táncműfajában koreografáló kollégák érdeklődésére számíthat, ugyanis tartalmai jól adaptálhatóak a tánc minden egyes műfajában. Mindezeken túl a táncművészet felsőfokú képzésében részt vevő hallgatók is hasznosan forgathatják a könyvet, hiszen akár táncművészként, akár pedagógusként is kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol az elvégzett munka összegzését egy koreográfia jelenti. A mű hasznos olvasmány lehet az alapfokú és a középfokú művészetoktatás mestereinek és növendékeinek is, hiszen kiindulási alapja lehet jövőbeli hivatásuknak, speciális érdeklődésüknek. Mindezeken túl az általános, az emberi műveltséggel kapcsolatos tartalmai alapján a laikus közönség is érdeklődéssel forgathatja a könyvet.


Szilágyi Zsolt


Ha abból indulunk ki, hogy a mozgás, a tánc az egyik legösszetettebb és legkifejezőbb kommunikációs lehetőség, akkor kulcsfontosságú az, hogy milyen formában használjuk akár hétköznapi, akár színpadi környezetben? Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a tánc egyidős művészet az emberiséggel, s hogy a táncművészet történetét tudottan vagy tudatlanul, de végigkísérte a koreográfia, a koreografálás története. Mindezekből következik, hogy a koreográfia minősége, kifejező ereje kulcsfontosságú szerepet tölt be a kommunikációs folyamatban. Az a kommunikációs zaj, amit a kommunikáció elmélet órákon tanultunk, azoknak a tényezőknek, illetve koreográfiai hiányosságoknak foghatók fel, amelyek zavarják a megértést, a befogadást. A kommunikációs folyamat alapvető struktúrája szerint a táncművészetben a feladónak a koreográfust, az üzenetnek a koreográfiát, a befogadónak pedig a közönséget foghatjuk fel. Az üzenet döntően a mozgás és a mozgásból testet öltő forma, a koreográfia kódján keresztül jut el a címzetthez, a közönséghez. Ahhoz, hogy a kommunikáció (a befogadás) létrejöjjön, fontos, hogy a kommunikációs folyamatban résztvevők többé-kevésbé közös kódot használjanak. Erre példa, hogy a mai színpadi táncművészet közönsége közül az idősebb korosztály inkább a klasszikusnak mondható formanyelvezetű (például autentikus néptánc, klasszikus balett) koreográfiákat preferálja. Ők előzetes ismereteik alapján e mozgások dekódolását tudják a legkönnyebben elvégezni. A közös, de legalább értelmezhető kód adja aztán azt az élethelyzetet, amiben az üzenet funkcionál. A funkcionálás maga a kontaktus, ami a feladó és a vevő között a dekódolás folyamatában megvalósul. A fenti sorok egyértelművé teszik, hogy a befogadható koreográfia mennyire fontos a színpadi táncművészetben. Mindezen gondolatok, illetve a szakirodalom hiánya inspiráltak arra, hogy a koreográfiával, a koreográfia készítéssel kapcsolatos ismereteimet, információimat, véleményemet összegyűjtsem, s e kiadványban rögzítsem. Mivel szakirodalom igen gyéren található e témakörben, ezért jó néhány esetben az információmorzsákból, illetve a tapasztalatokból összeállított saját elképzeléseimet, rendszereimet írtam le. Ilyen például a magyar néptánc színpadi megjelenésének fő irányzatairól szóló rész. Mindezeken túl egy hiánypótló művet kívántam összeállítani. A címben (bevezetés) utalok arra a szándékra, miszerint nem egy, a témával kapcsolatos, minden területet érintő kiadványt akartam megírni, hanem inkább egy alapvetés jellegű, gondolatébresztő, vitaindító könyvet állítottam össze, ami a téma azon területeire tér ki, amely a koreográfia készítés – számomra – legalapvetőbb ismereteit rögzíti. Ennek megfelelően írtam például a koreográfia készítésének menetéről, a koreográfia típusairól, a színpad erős és kevésbé erős részeiről, stb. Ugyanakkor nem tértem ki olyan témákra, amelyek bár fontosak a koreografálás szempontjából, de már valamelyik szakkönyvben jól értelmezhetően, s a téma megértéséhez szükséges mértékben kifejtésre kerültek. Így például nem kívántam a tánc általános jellemzésével külön foglalkozni, mert azt a közelmúltban megjelent Tánc-OK (Demarcsek–Mező–Mizerák, 2012, 31–57.) című kiadványban Demarcsek Zsuzsa összefogottan megtette. Olyan problémákra sem tértem ki részletesen, mint például az előadó és a koreográfia, vagy a befogadó és a koreográfia kapcsolata, amely témák egyrészt lényegi mivoltukból adódóan önálló tárgyalást, megjelentetetést igényelnének, másrészt e témák feldolgozásához elmélyült kutatásokra lenne szükség. Mindezen témákat, kutatásokat a jövőbeli munkám feladatának tekintem, amelyeknek eredményei akár önállóan, akár gyűjteményes formában foglalkoznának a koreografálással, a koreográfia készítés tudományával.