A gazdaság tényezői nem szívelik az állami gyámkodást, főleg nem a gazdaságot érő intervenciókat. A szellem emberei lázadnak az atyáskodó állam ellen. A gazdasági és szellemi gyarapodást segítő, agilis állam azonban mindenkinek kedvére van. Lehet-e ilyen állam a valóságban? A radikálisan változó és globálisan ható információs, gazdasági és politikai körülmények hatására a szokásosnál is bizonytalanabbá és ellentmondásosabbá váltak az államintézménnyel szemben támasztott igények, megrendültek a hagyományos állameszményekbe vetett hitek. Ez egyaránt érinti az állampolitika irányítóit és az állampolgárokat. A kutatás célja annak mérlegelése, hogy milyen elméleti és gyakorlati alternatívák nyílnak az állam helyének és szerepének újrafogalmazására.
A közbiztonságtól – a közegészségen keresztül – a jogbiztonságig és a közjó biztosításáig számos, a magángazdaság által nem vállalható és nem is vállalt felelősség intézményesen az államra hárul. Számos feladat teljesítése ugyan a magánszférában is megtörténhet, de maga az állam felelősség nem privatizálható. Hogy azonban ennek milyen széles a köre és mi a tartalma, annak mérlegelése is a kutatás tárgya. Föltételezzük tehát, hogy az államtól nemhogy nem lehet megszabadulni, a társadalom nem is akar a biztonságot ígérő s annak számonkérését egyedül vállaló intézmény nélkül élni. Hogy aztán e sokra hivatott évezredes intézmény hogyan lehet egyszerre kicsi, de ugyanakkor agilis és hatékony – nos, ez igazán a kérdés.
Online ár:
890 Ft
Online ár:
1 190 Ft
Online ár:
1 490 Ft