Hogy kik is ők? A szerző, Széchenyi Kinga szavaival: a Megbélyegzettek. Az 1951-es budapesti kitelepítésekkel kapcsolatosan ez idáig számottevő dokumentáció nem született, úgy látszik, az eltelt fél évszázad kevés volt e trauma objektív feldolgozásához. Széchenyi Kinga mégis megtette, pedig maga is érintett volt. Hatalmas kutatómunkával állította össze e kivételes történeti dokumentumot, mely nem vád- vagy perirat a szörnykorszak ellen, hanem „élő történelem": a rendszer kényszerintézkedéseinek és mozgatórugóinak bemutatásán túl mintegy három tucat visszaemlékezés és interjú teszi igazán olvasmányossá és hitelessé a Megbélyegzettek elhallgatott tragédiáját. „Munkám olyan időszakról szól, melyre nem szívesen emlékezünk, pedig emlékeznünk kell, magunk elé idézve a történteket, hogy az önkény ellen eredményesen tudjunk harcolni. Talán némi vigaszt nyújthatunk ezzel a korszak áldozatainak, ha igazságot szolgáltatni nem is tudunk. A Rákosi Mátyás nevével jelzett korszakról van szó, melynek intézkedései, atrocitásai a magyar társadalom majdnem minden rétegét súlyosan érintették."
Hogy kik is ők? A szerző Széchenyi Kinga szavaival: a Megbélyegzettek. Az 1951-es budapesti kitelepítésekkel kapcsolatosan ez idáig számottevő dokumentáció nem született, úgy látszik, az eltelt fél évszázad kevés volt e trauma objektív feldolgozásához. Széchenyi Kinga mégis megtette, pedig maga is érintett volt. Hatalmas kutatómunkával állította össze e kivételes történeti dokumentumot, mely nem vád- vagy perirat a szörnykorszak ellen, hanem „élő történelem": a rendszer kényszerintézkedéseinek és mozgatórugóinak bemutatásán túl mintegy három tucat visszaemlékezés és interjú teszi igazán olvasmányossá és hitelessé a Megbélyegzettek elhallgatott tragédiáját.
A 125 éves villamos ünnepére a szerzőpáros most fantasztikus dokumentumgyűjteményt tár elénk jelentésekkel, plakátokkal, belső utasításokkal, izgalmas, korhű iratokkal bemutatva e jármű történelmét...
Online ár:
1 790 Ft
Online ár:
890 Ft