A Magyar Tudományos Akadémián 2012 óta működő Lendület Szent Korona Kutatócsoport legújabb kiadványa a magyar uralkodókoronázásokra 1508 és 1916 között kibocsátott koronázási érmeket és zsetonokat mutatja be. A Magyar Nemzeti Múzeummal közös kiadásban, több mint 400 oldalon napvilágot látó katalógus közel ezer színes illusztrációval páratlan betekintést kínál mind király- és királyné-koronázásaink históriájába, mind az azokra készült érmek különleges kincsestárába. Ezek között találhatók csupán egyetlen példányban készült, kiemelkedő értékkel bíró ún. felajánlási érmek amelyeket a frissen megkoronázott uralkodó a koronázási mise felajánlási szakaszában az oltárra helyezett, valamint a koronázásokhoz kapcsolódó emlékérmek éppúgy, mint a koronázási menetben a nép közé szórt arany-, ezüst- vagy rézzsetonok. A fél évtizedes intenzív múzeumi és levéltári kutatás eredményeként megszületett vállalkozás teljességre törekvő jelleggel veszi számba a késő középkorban Székesfehérvárott, majd 1563-tól Pozsonyban, 1622-től pedig részben Sopronban, végül 1792-től részben már Budán tartott koronázások érmeit, összesen 24 király, királynő és királyné szertartása kapcsán kibocsátott numizmatikai emlékanyagot. Az 1916 végi utolsó magyar koronázás centenáriuma alkalmából megjelent kötet pénz- és éremgyűjtőknek éppúgy bátran ajánlható, mint az újkori történelem, a magyar uralkodókoronázások és a Szent Korona iránt érdeklődők számára.
Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek már a kereszténységre térése előtt is volt saját azaz nem másoktól átvett írása. Ebből egyrészt az következik, hogy a kereszténységre térése előtt ...
Online ár:
1 360 Ft
Eredeti ár: 1 600 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
3 791 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
3 900 Ft
Online ár:
3 780 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján