SERGI BELBEL és JORDI GALCERAN kétségtelenül a kortárs katalán dráma nemzetközileg legismertebb szerzői. Nemcsak abban az értelemben vonatkozik rájuk a kortárs jelző, hogy ma élő és alkotó drámaírók, hanem úgy is, hogy mindketten jellemzően XX. század végi, de még inkább XXI. század eleji figurákat, helyszíneket, problémákat állítanak színdarabjaik középpontjába.
Válogatásunk hat szövege aktuális témákról szól, a cselekmény a kor emberének mindennapjait, konfliktusait mutatja be, a hely szinte mindig a nagyváros, és azon belül is olyan közeg, amely sokaknak ismerős lehet, a szereplők hétköznapi emberek, hétköznapi nyelvet beszélnek, hétköznapi problémákkal küzdenek, amelyek azonban valamilyen módon a maguk egyszerűségével együtt mégis mindig túlmutatnak a banalitáson.
Jelen kötetünkben jórészt a XXI. században született színdarabokból olvashatnak válogatást. A hat szöveg közül négyet már láthattak színpadon a magyar érdeklődők, és ugyanilyen megfontolásból került a kötetbe mindkét szerző egy-egy további darabja, azzal a nem titkolt céllal, hogy ezek a szövegek is elérhetőek legyenek a rendezők és dramaturgok számára, és esetleg további előadásokra is sor kerülhessen.
Ez is elérhető kínálatunkban:
,,Shakespeare minden darabja, még a legsötétebbek is, át meg át vannak szőve humorral, vagy ha tetszik, iróniával, gúnnyal, fonáksággal. Ő láthatólag azt akarta, hogy a közönség bizonyos időközönké...
Online ár:
1 445 Ft
Eredeti ár: 1 699 Ft
Online ár:
1 615 Ft
Eredeti ár: 1 899 Ft
Online ár:
1 445 Ft
Eredeti ár: 1 699 Ft
Online ár:
1 105 Ft
Eredeti ár: 1 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján