"Vázlatosan megrajzoltuk a magyar nevelési gondolat tudatosodásának útját....Apáczai, Eötvös, Schneller István, Nagy László - a sort folytathatnók, azonban erre ezúttal nincs szükség. Nem igyekeztünk történelmet írni, már ami a dolgok történelmi rendjét és adatszerű teljességét illeti. Ha tanulmánysorozatunknak mégis neveléstörténeti jellege van, és az olvasóban nevelésünk történetéről bizonyos egységes képet tud kelteni, annak oka magának a történet- és történelemnek és fogalmának módosulásában tekinthető. A történés valóságát és relaitását nem az adatok sorozata teszi, de az a nyom jelzi, amelyet maguk után hagynak. Az élő történelem az, ami bennünk él; nem az önkényes kiválasztás, nem a szándékos mellőzés, de az élményekhez való hűség kívánta, hogy azokról a neveléstörténeti jelenségekről és azokról a személyekről írjunk, akik nemcsak képviselik számunkra a magyar nevelés történetét, hanem akik bennünk a magyar pedagógiai tudatot életre keltették."