"„A szakirodalomnak közhelye, hogy az átmenetinek szánt pápa a katolikus egyház sorsfordító személyisége lett. Meggyőződése volt, hogy az egyház lelkiségének meg kell újulnia, a katolicizmusnak mint egyetemes világnézetnek válaszolnia kell kora nyitott kérdéseire. A pápai trónra lépve azonnal jelét adta újító szándékainak. Jelszava, az »aggiornamento«, azaz a korhoz való igazodás eszménye is e törekvését jelezte, de még inkább ennek volt bizonyítéka a római egyházmegyei zsinat, majd a II. Vatikáni zsinat összehívása, melynek első ülésszakát még maga vezette. A zsinat meghirdetésével az egyházon belül is ellentéteket okozott, de mára bebizonyosodott, hogy a többi mellett e lépését is a Lélek vezérelte, s bár a zsinat utáni egyház megújulása talán lassúbb, mint ő remélte volna, így is Szent Péter egyik legméltóbb és legnagyobb utóda volt, méltán került 2000-ben a boldogokként tiszteltek sorába.” (Rónay Tamás)"
A kötet Kálvin főművének az 1559-es ún. nagy Institutiónak rövidített formája, amelyből elmaradnak olyan kisebb részek, melyek csak Kálvin korára vonatkoznak, akkori hitvitákat tükröznek, de benne ...
Online ár:
900 Ft
Online ár:
2 390 Ft
Online ár:
3 900 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
4 990 Ft