Kötetünk a 2006. október 6-án és október 7-én megrendezett XIV. JAK Tanulmányi Napok anyagát tartalmazza. A József Attila Kör rendezvényének ezúttal is a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont; a kétnapos konferencia a „Filozófia és irodalom” címet viselte, s tizenkilenc előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A rendezvényen nem csupán előzetesen felkért előadók kaptak lehetőséget a szereplésre: a beérkezett több tucat pályázat közül a szervezők annak alapjá állították össze a konferencia programját, hogy a tervezett előadások mennyire tarthatnak számot mind a filozófusok, mind az irodalmárok érdeklődésére. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy elősegítse a szakmai párbeszéd kialakulását a filozófia, valamint az irodalomtudomány és az irodalomkritika művelői között. Aki jelen volt a tavaly őszi rendezvényen, saját szemével láthatta: a vágyott sokszereplős párbeszéd elindult. Irodalomtörténészek, kritikusok, kontinentális filozófiával foglalkozó szakemberek és analitikus filozófusok két napon keresztül vitatták az elhangzott előadások állításait és gondolatmenetét, nagyszámú érdeklődő jelenlétében és közreműködésével. Remélhetőleg az előadások tanulmányformába öntve sem válnak „holt betűvé”, és az olvasó is talál majd kedvére vitatkoznivalót ebben a tanulmánykötetben.
Képgarancia: Alba Litera saját kép. Író/Szerző: Szathmári István Sorozat: Nemzeti Könyvtár Kiadó: Gondolat Kiadó Kiadás éve: 1961 Oldalszám: 699 Kötés: Vászon Nyelv: Magyar Állapot: jó Ded...
Online ár:
1 650 Ft
Online ár:
3 990 Ft