A könyv a XIX-XX. századi magyarországi polgári pártok közül a leghosszabb ideig, 30 évig hatalmon levő, nyolc ízben parlamenti választást nyerő Szabadelvű Párt történetét, sikereit és kudarcait tárja elénk. A monográfia felidézi a tartósnak bizonyuló európai pártstruktúrákat is. Megállapítva, hogy az angolszász modellben két párt váltogatja egymást a kormányzatban, míg Nyugat-Európában többnyire nagy és változó koalíciók kerülnek hatalomra, illetve buknak el.
Magyarország azonban sajátos utat követ: többpárti parlamentarizmus jellemzi ugyan, de általában egy párt tartja kezében a hatalmat. Ennek a különös jelenségnek természetesen több oka van. Mindenek előtt az, hogy társadalom vegyes nemzetiségi összetétele, az egyes országrészek eltérő hagyományai, sajátosságai, a foglalkozások sokszínűsége mellett, a rendszernek erős és szilárd tartóoszlopai vannak: a nagybirtokosok és a tőkések, de ide sorolnak a középrétegek egyes csoportjai is, az iparosok, a kereskedők, az állami és helyi tisztviselők, a hivatalnokok. Ezek egysége azonban igen törékeny, súlyos viták terhelik, de ezekben edződve képes a hatalmat hosszú ideig fenntartani.
A könyvben megelevenedő korszaknak, a nagy politikai küzdelmeknek számos, a kor szellemi színvonalát túllépő nagy alakja van. A szerző közülük is különös figyelmet szentel: a két Tisza, Kálmán és István, Gorove István, báró Podmaniczky Frigyes, Wekerle Sándor, Széll Kálmán, báró Bánffy Dezső személyiségének, akik a Szabadelvű Párt elnökei, vezérei voltak.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után a történelmi Magyar Királyság fokozatosan idegen hadseregek megszállása alá került. Erdélyt 1918 novemberétől, a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege és a ...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján