Jelen kötet gyalui Thorda Zsigmondnak, a 16. századi Magyarország egyik legismertebb humanista hivatalnokának 1558 és 1568 között, kamarai szolgálata alatt vezetett naplóját tartalmazza, első ízben tárva a nagyközönség elé annak teljes szövegét. A latinul és ógörögül írott feljegyzéseket magyar fordítással, részletes magyarázó jegyzetekkel, a naplóban szereplő személyek életrajzi adattárával, valamint egy, Thorda pályáját és a forrást részletesen ismertető bevezetővel ellátva tárjuk az olvasó elé. A napló, amelynek szövege egy nyomtatott naptár kézírásos széljegyzeteiből áll össze, több szempontból is értékes forrása az általa felölelt évtizednek: gyakran az eddig ismertnél pontosabban rögzíti a régió politikai és katonai eseményeit, elénk tárja a Magyar és a Szepesi Kamara működésének korábban nem ismert részleteit, illetve unikális forrása a naplóíró és családja mindennapjainak, társadalmi életének, utazásainak, egészségének és betegségének. Bepillantást enged az akkor élők a maitól számos tekintetben különböző gondolkodásmódjába is. Megtudhatjuk, hogyan működött a korabeli rokonság és a család, milyen elvárásokat támasztottak az emberek a házassággal és házastársukkal szemben, hogyan fogadták el a halál állandó közelségét és szeretteik elvesztését, milyen anyagi és érzelmi veszteséggel járt az árvaság, sőt az is kiderül, mennyire másként viszonyultak gyermekeikhez.
"Aki kézbe veszi ezt a vaskos könyvet, válaszút elé kerül. Vagy figyelmesen végig olvassa az öt oldalas tartalomjegyzéket és azonnal rabul ejti a felcsillantott gazdag és izgalmas tartalom, vagy cs...
Bevezető ár:
4 000 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján