Ez a kötet a jelenkor skandináv drámairodalmát mutatja be három svéd, egy-egy dán, norvég és izlandi szerző színművének segítségével. Per Olov Enquist és Lars Norén már színpadról is ismertek Magyarországon. A tribádok éjszakájá-val világsikert arató Enquist ezúttal is a művészet és az élet között tátongó szakadékról ír, a Nobel-díjas Selma Lagerlöf alakját állítva a cselekmény középpontjába (Képcsinálók). Lars Norén – nálunk eddig elsősorban Az éjszaka a nappal anyja című művét játszották feltűnő érdeklődés mellett – a jóléti társadalom érzelmileg megnyomorított, hitet és célokat kereső nárcisztikus emberét szólaltatja meg kíméletlen s mégis költői drámájában (Az idő a mi otthonunk). Niklas Rådström hatásosan mutatja be, hogy milyen morális fertőzéssel jár a diktatúra még az áldozatok esetében is (Kvartett). A norvég Jon Fosse szereplői egyszerű, esendően komikus emberek, akiknél a nyelv csak eltitkolja az igazi mondanivalót; akik várnak valakire vagy valamire, de még addig sem jutnak el, hogy a Godot nevet oda tudnák biggyeszteni várakozásuk tárgya elé (Őszi álom). A fiatal dán Line Knutzon a hippi szülők gyermekeiről ír, akiknek a megkapott korlátlan szabadságban már nincs lehetőségük ki és mi ellen lázadni. Hősei óriásbébik, akik nem tudnak és nem is akarnak felnőni (Közeleg az idő). A virtuóz izlandi Arni Ibsen Mennyország című keserű komédiája egy frappáns dramaturgiai ötletre épül, és izgalmas történetet mesél el a kallódó fiatalok életéről. A válogatás egy virágzó drámairodalom mesterműveivel szembesíti a magyar olvasót.
"A szavaknak idejük van, vagy másképp: idő van a szavakban, a mi időnk, a használóké, a mi történelmünk, mi magunk." - Immáron húsz éve vetette papírra Esterházy Péter ezeket a szavakat a Mindentud...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
1 445 Ft
Eredeti ár: 1 699 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján