Történetek a magányról, a hűségről, a megcsalásról, az elválásról és az összetartozásról. Női dolgok - dalok Nőknek és persze férfiaknak.
Náray Erika egy igazán színes egyéniség, tehetségével, személyiségével és sokoldalúságával már számtalanszor ámulatba ejtette a közönséget.
Főként zenés színházi szerepeket játszott az elmúlt években, pl. a Chicago (Roxie Hart), az Ének az esőben (Kathy Selden), a Három testőr (Constance), a Lili bárónő (Clarisse) című darabokban.
Fontosabb szerepei jelenleg: Mozart! (Waldstätten bárónő), Sweet
Charity (Gagarina), Hello! Igen?! (A Kurva), Rómeó és Júlia (Dada), A Szépség és a Szörnyeteg (Tea Mama), Párizsi élet (Juliette Verdun), Abigél (Gigus tanárnő).
Talán kevesebben tudják róla, hogy csellózni is tud, valamint hogy évekig klubokban énekelt, ezen kívül számos Walt Disney és DreamWorks rajzfilm betétdalának is ő az előadója (pl. Hercules,
Micimackó). A színház és a koncertek mellett rendszeresen szinkronizál, pl. Scully ügynököt is az ő hangjával ismerhette meg a magyar közönség az X-aktákban néhány évvel ezelőtt.
A kilencvenes évek kultikus zenekarának alapító-énekese több mint huszonkét éve ír és ad elő dalokat, ez alatt 24 magyar nyelvű és hat angol albumot rögzített. A kiadványok többsége aranylemez lett...
Online ár:
4 333 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján