Korunk elöregedő társadalmaiban egyre gyakoribbak a különféle demenciaformák. Hazánkban az Alzheimer-kór mindössze 5-10%-ban kerül diagnosztizálásra, míg Európát tekintve az arány 25% körüli. Mára kiszélesedett a rendelkezésre álló terápiás és diagnosztikai eszközök palettája. Egyre fontosabb tehát - ugyanakkor komoly kihívást jelent - a korai, preklinikai demenciák, így kiemelten az Alzheimer-kór, illetve az öregedéshez társuló szellemi hanyatlás felismerése és differenciáldiagnosztikája, valamint a betegség korai fázisában megkezdett oki terápia. Az enyhe kognitív zavar egyfajta határ az öregedéshez társuló szellemi hanyatlás és az Alzheimer-kór legkorábbi, már kimutatható stádiuma között. A szerzők áttekintik az enyhe kognitív zavar prevalenciáját, diagnosztikáját és terápiás lehetőségeit, valamint lehetséges prognózisát, a legújabb nemzetközi szakirodalmi adatok fényében. Mindezzel gyakorlati vezérfonalat nyújtanak a háziorvosoknak és a szakorvosoknak ahhoz, hogy időben felismerhessék, elkülöníthessék az olyan betegeket, akiknél enyhe kognitív zavar hátterében kezdeti Alzheimer-kór áll, és az olyanokat, akik tüneteit nem demencia okozza. Ez pedig hatékonyabbá teszi a korai felismerést, és lehetőséget ad a terápia bevezetésére már az Alzheimer-kór legkorábbi, tünetekkel járó fázisában.
"Csak házas emberek tudják igazán megérteni, hogy hogy lehet valaki egyszerre nyomorult és boldog is." Chris Rock Fiatal korunkban általában azért küzdünk, hogy megszerezzünk egy férfit, majd a...
Bevezető ár:
4 552 Ft
Eredeti ár: 5 690 Ft
Online ár:
5 075 Ft
Eredeti ár: 5 970 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
2 032 Ft
Eredeti ár: 2 390 Ft
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft