A kötet szerzője, Liaquat Ahamed eredeti foglalkozására nézve bankár, de szerteágazó érdeklődése jeleként számos alapítvány kuratóriumának is a tagja. A pénzvilág urai című munkája egyszerre kiváló gazdasági-pénzügyi szakkönyv és a legjobb értelemben vett bestseller, amelyet számos jelentős díjjal jutalmaztak, így többek között 2010-ben Pulitzer-díjat is kapott.
A könyv rendkívüli aktualitását bizonyítja, hogy a közelmúltban – csupán egy évvel a kötet megjelenése előtt – ismét az amerikai bankrendszerből kiindulva egy újabb világméretű válság vette kezdetét, és tart mind a mai napig.
A könyv tárgya az 1929–33-as gazdasági világválság. A pénzügyi szektorban elindult, majd a gazdaság egészére átterjedő válság hamarosan egy társadalmi formáció – a kapitalizmus – átfogó krízisévé szélesedett, amely az egész emberiségre nézve tragikus következményekkel járt. Németországban hatalomra került a fasizmus, és alig több mint fél évtizeddel később elkezdődött a második világháború.
A szerző eredeti módon közelíti meg a témát: a 20. század első, durván három évtizedének politikai, gazdasági és pénzügyi történetét a négy legjelentősebb – az amerikai, az angol, a francia és a német – jegybank első számú vezetőjének (Benjamin Strong, Montagu Norman, Émile Moreau, Hjalmar Schacht) életén és tevékenységén keresztül mutatja be. A könyv ötödik szereplője John Maynard Keynes, aki talán a legnagyobb hatást gyakorolta a 20. század közgazdasági és gazdaságpolitikai gondolkodására. A főszereplők mellett Ahamed könyvében felvonulnak a 20. század első harmadának meghatározó politikai és gazdasági szereplői. A szerző nem csupán a gazdasági-pénzügyi folyamatokat mutatja be, de rengeteg színes részlettel, esetenként kifejezetten mulatságos történetekkel hozza közel, teszi árnyalttá és így jobban érthetővé az eseményeket.
"E könyvemben az egész világra kiterjedő nyílt társadalom alapjait kíséreltem meg lefektetni. Globális gazdaságban élünk, miközben globális társadalmunk politikai szervezettsége siralmas. Nem tudju...
Online ár:
1 590 Ft
Online ár:
4 890 Ft
Online ár:
1 690 Ft