Az ökológia gondolkodás atyjaként is emlegetett Mumfordot a magyar olvasók elsősorban holisztikus szemléletű A város a történelemben című műve alapján ismerik. A kötetben közölt tanulmányok az említett nagyhatású könyvhöz hasonlóan eredeti, sokszor meglepő gondolatok segítségével boncolgatják a társadalom változásainak mozgatórugóit. A környezet féltése Mumfordnál nem sirámokban jelenik meg, sokkal inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az egyén és hatalom viszonyán keresztül bemutassa azt az elidegenedési folyamatot, amelynek során a természet pusztán anyagi erőforrássá változik. Egyik legeredetibb esszéjében a gép fogalmát kiterjeszti az emberek alkotta óriásgépre, amely nem más, mint a személytelen és irányított tömeg. Annak ellenére, hogy az ókori gigantikus és kizárólag az emberi erőre támaszkodó építkezéseket kivitelező óriásgép ma már ilyen tiszta formában nem létezik, hasonlók a mai napig akadnak. Mumford, aki meggyőződéses pacifista volt, a hadsereget, mint hadigépezetet is ilyennek látja, és mint ilyet, civilizációellenesnek tartja. A kultúra és technika viszonyának történelmi változásait elemezve is előütközik humanizmusa. Rámutat arra, hogy a munka specializálódásával megszűnt annak alkotó jellege. A termelés során a gépesítéssel és munkafolyamatok részekre hullásával már nem a társadalmi elismertség lett a mesteremberek jutalma, hanem a bér. Mumford nem csak beszélt a természettel való harmónia fontosságáról, ő maga is vidékre költözött. Az életét szabadúszó szociológusként leélő szerző nem csak tudományos publicisztikáival szerzett magának hírnevet, hanem Európa és az Egyesült Államok legnevesebb egyetemeinek vendégelőadójaként is.
A tűz tett minket veszedelmessé. A pletyka együttműködővé. A mezőgazdaság még éhesebbé. A mitológia tartotta fenn a törvényt és a rendet. A pénz adott valamit, amiben mind bízhatunk. Az ellentmondá...
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
2 090 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Online ár:
3 906 Ft
Eredeti ár: 4 595 Ft
Online ár:
4 208 Ft
Eredeti ár: 4 950 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 199 Ft