2019 tele: Grund, a budapesti neuroklinikán új emberré varázsolt háborús veterán kilép a Hungária körút holoreklámos forgatagába, hogy felkeresse titokzatos jótevőjét, aki egy bizonyos szívességet kérne tőle meghitelezett életéért cserébe.
Melinda, a huszadik századi bevásárlóközpont helyét elfoglaló lerobbant iparkörzet, a Hiper sodródó lakója kétségbeesetten szabadulna drogos tartozásait behajtani akaró ismerőseitől, így későn döbben rá: gyanús adásvételi ügyletei a szokottnál sokkal komolyabb – és gyilkosabb – felek párharcába keverték.
Kemal, az Oszmán Csillaga űrállomást uraló roppant hatalmú muszlim dinasztia szökött örököse, aki a Mare Frigoris szélébe vájt, elhagyott holdbázison húzza meg magát, ráébred: félőrült segítője, Pierr málladozó múltja olyan titkokat rejt, melyek gyökereiben forgatják föl életét.
A Hiperballada hőseinek sorsa – induljanak bár a Magyar Népköztársaság mongol üzletemberektől, kirgiz utcai árusoktól nyüzsgő futuroszocialista fővárosából vagy orbitális magánűrállomásról – lassan, ám elkerülhetetlenül fonódik egymásba egy titokzatos műalkotás körül, mely alapjaiban képes megrázni a két szuperhatalom szembenállásába belefásult világot.
A Hiperballada alternatív jövőjében sosem volt rendszerváltás; a szovjetek látszanak a technológiai verseny nyertesének, ők uralják az űrversenyt és a legfejlettebb számítógépek által megteremtett virtuális valóságokon keresztül állampolgáraik gondolkodását is. A Hálózati Hatóság, a memex, a szintetikus drogok, a szovjet Adatközpontok, az Amerikai Atomcsapás Mártírjainak szentelt emlékmű, vagy Ánya Kuger, a moszkvai kiberhősnő világa nem − vagy nem teljesen − a miénk. Ám a látszólag eltérő felszín mögött, ha gondosan figyelünk, saját valónkat pillanthatjuk meg.