Kosztolányi Dezső egyik 1925-ös novellájában bukkant fel először Esti neve; 1929-től nőtt meg az Esti-szövegek száma; s bár 1930-ban fölmerült már a kötetté formálás terve, csak 1933 tavaszán valósult meg. A kortársak elismerő szavakkal, de értetlenül fogadták. Csak a későbbi irodalmi fejlődés ismeretében tárultak fel igazán az Esti Kornél-történetek valódi erényei, korát megelőző műfaji újításai, merész szemléleti nyitásai. Az 1933-as Esti Kornél kritikai kiadását tartalmazza kötetünk. Minthogy Kosztolányi az egyes fejezetek alapjául szolgáló novellákat sokszor publikálta, közöljük valamennyi változatukat és ezek valószínűsíthető sorrendjét is. A tárgyi magyarázatok között bemutatjuk, hogy kik voltak a mintái a századelő irodalmi életét megrajzoló ötödik fejezet kulcsfiguráinak. Kötetünk szöveggyűjteményként tartalmazza az Esti Kornélról szóló gazdag irodalmat 1933-tól 2010-ig, s kitér arra a jelentős hatásra is, amit Kosztolányi műve az ezredforduló szépprózájára gyakorolt.
Titokfejtő sétára, a női szépséget középpontba állító szellemi kalandozásra hívja olvasóját ez a kötet, amely Szabó Magda kiadatlan, valamint kevésbé ismert írásaiból válogat. Az írónő részint nyom...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
1 925 Ft
Korábbi ár: 1 925 Ft
Eredeti ár: 2 750 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 457 Ft
Eredeti ár: 2 890 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján