Kenneth E. Hagint jogosan nevezik világméretekben a "modernkori hitmozgalom atyjának". Közel 70 éven át hirdette a hit jelentőségét, szerepét és igazságait, miután 1933-ban, 16 évesen átadta életét a Názáreti Jézus Krisztusnak.
A bibliai hit című könyve méltán tekinthető szolgálata esszenciájának. Jelen kiadás egy kibővített, átdolgozott változata az először 1974-ben - magyar nyelven pedig 1990-ben - publikált írásának.
A szerző Isten igéjéből kiindulva arra mutat rá - miközben számos gyakorlati példát és igaz történetet is felsorakoztat -, hogy miként keletkezik a hit, és hogyan szabadítható fel az emberi élet minden területén.
"Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik - olvashatjuk a Zsidókhoz írt levél 11,6-ban. Tehát ha Isten azt követelné, hogy olyankor is legyen hitem, amikor az lehetetlen, akkor jogom lenne megkérdőjelezni az Ő igazságosságát. De ha kezembe adja mindazokat az eszközöket, amelyek által létrejöhet bennem a hit, akkor a felelősség az enyém, akár van hitem, akár nincs" - szögezi le már a könyv legelején Kenneth Hagin.
A bibliai hit olyan kérdésekre adja meg a választ, mint:
-Mi a hit?
-Hogyan keletkezik a hit?
-Hogyan szabadíthatjuk fel a hitünket?
-Mit jelent szívvel hinni?
-Melyek a hit útjában álló nagy akadályok?
-Hogyan lehetséges Isten hitével hinni?
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az életben különféle harcaink vannak, az egészségünkért való aggódástól a pénzügyi kihívásokon át a családi problémákig. A nehéz időket gyakran úgy emlegetjük, mint az élet viharait, amelyeket egym...
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
5 391 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján