Részben az egész

Összefoglaló

Fogadás
Hiába hangoztatta csökönyösen az ellenkezőjét: a huszadik század, miközben földúlt s megalázott számos régi hitet, azelőtt öröknek vélt értéket, a hamis határnélküliségről harsogva a tetszelgésben csakugyan nem ismert határt. Megcsodálhattuk színpadiasságát. Hogy hatalmai micsoda képmutató módon sóhajtoznak a szabadság, a szeretet, a szépség, az igazság eredeti értékei után. E század, rettenetes paradoxonjainak gyarapításaként, egy új rend, az álcázott káosz új rendje alatt próbálta feloldani ellentmondásait. A testvériség, sugdossa folyvást valami szellem, minden vihart kibékít. A testvériség szelleme már csak ilyen; vagy kiforr, vagy nem.
De vajon a nem éppen becses (Camus szerint: aljas) század számolt-e ígéreteinek kétes súlyával és áthidalhatatlan ellentéteivel? Számolt-e; míg módszeresen diszkvalifikálta, amit egyébként története körének egy más pontján oly makacsul létrehozni kívánt: a nagyszerűt, a tiszteletre méltót. Nohát igen: a huszadik századnak is két arca van. S milyen érdekes, hogy az egyik mintha szisztematikusan lesajnálná a másikat. Ámbár a gyengeség, vagy a kétségbeesés okaival nyilván számolni kell. S ok éppen akad. Nem szánalmas-e az az atavizmus, mely rögtön a következő századon kiüt; egyének és társadalmak dekadenciáját vájja, hogy minél inkább kitessék: a ma túlságosan is hasonlít a minapra. Düledezik, mondják, vagy meg sincs már az emberiben lévő mesterkéletlen monumentalitás. A huszonegyedik századot egyelőre csupán a dátumozás, az időszámítás igazolja. Csapkod, hadonászik, keresi önmagát.
Persze: eleinte minden váltás, dac, lázadás, háború hősies. Mindenesetre a pillanat, legyen bár krízises, fakó, vagy felemelő, miként a végtelen, folytatást kíván.
Tehát: kegyelem nékünk! Kegyelem: lehetőség, tárgy, tudat és hit jóvoltából. Kegyelem nékünk, hogy van a lét. Hogy vannak alkotók, értékes és érdekes figurák, a mieink, akik úgy telnek el a lét időtlenbe kifeszített nagy végcéljaival és végokaival, mint múló, permetegnyi pillanataival: érzés, hangulat, intuíció, nem pedig valami képzelt tematikai méltóság vagy kultúr-rang szerint.
Utóvégre minden egész a rész által hiteles.
Ahogy a saját időnk jövőjével sincs máshogy: egyedül a kivilágosított múlt tartja meg, és csakis e kivilágosítás árán írható nevünkre a ma. S meddig tartja nyitva hivatalát az idő? Mint nekem, neked is addig: míg élsz! És nemde azért élsz, hogy aztán legalább egy kicsivel tovább élj.