Nyárdélutáni Hold Rómában – versek és Gí fotói Itáliáról

Összefoglaló

A kötet költői: Klasszikus nagyjaink a XX. századból: Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Rónay György, Szabó Lőrinc, Vas István, Weöres Sándor, Kárpáti Kamil Jövőnk költői közül: Follinus Anna, Murányi Zita, Renczes Cecília, Rózsássy Barbara, Szentmártoni János „Vonzanak íveid s tűnt fényed palotái, árkádod, oszlopod, a sugaras terek, hol elszédülnek az ideges emberek; vonzanak a sötét toronylépcsők csigái.” (Babits: Itália) Sandítva száll Rómára Fecske-raj-követséggel, Vigyorog vígan széjjel Nyárdélutáni Hold. Nagy kékség és pirosság Most újból-újból hozzák Régből azt, ami volt. (Ady Endre: Nyárdélutáni Hold Rómában) A Ponte dei Sospiri A zöld, a barna víz most kék, rióját némán íveli. éggel végig behintették. Két rézkalapos zöld cölöp Válladon szétolvadóban, közül kimélyül köldököd. ahol futottál, az a hó van. (Kárpáti Kamil: Káprázat Velencében) „Az itáliai ég kékje most olyan fantasztikusan eleven, emberszem-kék volt, hogy szinte az orruk előtt kezdődött, közel, mint egy kék szem, amelybe belenéznek.... Minden pontjában külön élt, minden pontja kék szembogár volt: visszanézett; nézni tudott; szemezni. Ezen az estén hattyúk, kócsagok vagy más fehér tollú madarak kitépdesett tolla havazott Velencére és a tengerbe. Sűrűn, de lassan szállingóztak, aztán valahol félúton fellobbantak, de nem lobbantak el, nem lett belőlük hamu, nem olvadt szét, mint ostya a szájban.” (Kárpáti Kamil: A menyasszony vetkőztetése c. regényéből) Estére mind kiköt a korhadt hasu bárka. ringat a Gesuiti rió meder-ágya, Micheléről szökő holtak mi tárunk ablakot. Mintha ssuttogása költözik a zöld csobogásba. öröktől laknánk itt, a Doná palotában, S hol gondola-testű holdat eggyé válik a bent s kint ma. (Rózsássy Barbara: Tejútról hullt) „Huszonkét év fotóterméséből válogattam fényképeimet. Itáliai barangolásaink során készültek, hogy aztán itthon a szabadság hazahozott levegőjéből – ahogy a költő diktatúra idején írt versében áll – másoknak is juttassunk belőle: „… benyomulnánk kék csöveinkkel az ablakokba, s Gível felváltva adagolnánk a szórás mennyiségét, hogy minden szobában jusson bőven Ravenna mozaiklevegője, Firenzéből Dávid mellkasrepesztő, indulatos lélegzete!” Képeim sem tudósíthatnak másról, mint ebben a lelkiállapotban látott és vágyott világról: nem a turista Velencéjéről, Firenzéjéről és Rómájáról, hanem a költészet frissen feltárt lelőhelyeiről – mint ahogy olvashatók is a képek között annak bizonyságául, hogy e költészet jelenléte a fotózót és az általa látott világot egyaránt betöltötte. Fotóimmal dokumentálni, tanúsítani szerettem volna a kivételes kapcsolatot a magyar költő és Itália között; a költészet oda-vissza hatását; korok közötti átjárhatóságát az egyszeri és megismételhetetlen pillanat megörökítésében.” (Gí­ jegyzeteiből)