John Steinbeck először 1937-ben, az Egerek és emberek című kisregényével hódította meg a közönséget. Kegyetlen, borzalmas, embertelen világról szól a mű, két mezőgazdasági vándormunkás Geroge és Lennie világáról. Hétköznapi természetességgel élik tragikus életüket, az emberhez méltó élet csupán távoli, megvalósíthatatlan ábránd számukra - s mégis az egyetlen értelmes cél, még elérhetetlen voltában is. A Lement a hold 1942-ben jelent meg a világháború alatt, amikor az író haditudósítóként járta a frontokat. Szűkszavú fojtott szenvedélyű, az "európai új rend" gyűlöletétől izzó humanista remekmű a fasiszta megszállók ellen törhetetlen hittel, a maga erkölcsi fölényének és végső győzelmének biztos tudatában harcoló hatalmas lelkierejű kis népről.
Az 1954-ben keletkezett Szerelem csütörtök bohókás mű, antihőseiben Steinbeck azoknak a hipsztereknek az ősképét rajzolja meg, akik majd a hatvanas években elárasztják Amerikát a New York-i Greenwich Village-től a San Franciscó-i Haight-Ashbuyrig. Ezek az antihősök dekadenciájuk ellenére is erősek: erejük abból táplálkozik, hogy az Egerek és emberek vándormunkásaival ellentétben nekik már sikerült kiszakadniuk az Amerikai Álom igézetéből.
Gondolatvilágában, mondanivalójában rokonszenves írás, amely küzdelmes és evangéliumi szellemben megélt papi sorsot tár az olvasó elé. Chisholm páter felfogása egyúttal „modern” is, számos kérdésb...
Online ár:
890 Ft