Abból a felismerésből kiindulva, hogy az erdélyi múlt régi forrásai csak nemzetközi munkamegosztással tárhatók fel, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára teret biztosít kiadványai sorában a magyar kutatás ilyen eredményeinek közzétételére. Ezzel a sorozatával a középkori erdélyi vajdaság okleveles forrásainak kritikai számbavételét kezdte el, amit - az elképzelés szerint - idővel a fejedelemség, majd a nagyfejedelemség történetének legfontosabb egyéb iratanyaga követne. E középkori regesztakötetek a különböző országokban fennmaradt, eddig közöletlen és közzétett erdélyi vonatkozású teljes okleveles anyagról, valamint az azzal kapcsolatos magyar és külföldi forráskritikai irodalom egészéről kívánnak tájékoztatni; a már közölt és eddig ismeretlen oklevelekről egyaránt magyar nyelvű kivonatokban, a határjárásokat és a legfontosabb egyéb részleteket eredeti latin szövegükben adva vissza. A kötetek használatát mindenre kiterjedő név- és tárgymutató, valamint a regesztázott források DL- és DF-jelzeteinek felsorolása segíti elő.
Jelen kötet kiegészítő részét képezi azon collectiónak, melyet 1883-ban a Történelmi-Bizottság megbízásából »Levelek és Okiratok I. Rákóczy György keleti összeköttetéseihez« czím alatt kiadtam. Bár...
Online ár:
9 900 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 987 Ft
Eredeti ár: 4 690 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján