A futballistaként is legendás, védekező középpályásként játszó Pep Guardiola játékos-pályafutása legnagyobb részét az FC Barcelonában töltötte, és a Cruyff által BL-győzelemre vezetett katalán csapat egyik vezéregyénisége volt. Visszavonulása után nem sokkal a Barca vezetőedzőjévé nevezték ki, és a rákövetkező négy évben trófeák tömegét nyerte el a sokak szerint világ legjobb csapatává formált együttesével. Guillem Balague spanyol újságíró, a Sky Sports és számos más brit médium spanyolfoci-szakértője életrajzában, amellett, hogy bemutatja az edzőzseni, a nagy taktikus és karizmatikus vezető hatalmas művét, és sorra veszi a négyéves diadalmenet állomásait, elsősorban az ezek mögött álló emberre összpontosít. Az olvasó megismerheti gondolkodását, a labdarúgásról, az életről és az őt körülvevő emberekről alkotott elképzeléseit. Guardiola az évezred sportjának talán legmegbecsültebb alakja. Szerződése a Bayern Münchenhez az évtized egyik legnagyobb sztorija, a bajor sztárklub edzőjeként 2013/14-es szezonban induló munkája pedig minden bizonnyal a labdarúgás történetének egyik legérdekesebb kísérlete lesz. A kötetet Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás vezetőedzőjének előszavával ajánljuk a magyar olvasók figyelmébe.
Szeretnél te is úgy cselezni, mint Messi, Ronaldo, Neymar és a többi híres focista? A könyvben 30 sztár 30 legfontosabb trükkjét mutatjuk be lépésről lépésre, egyértelmű ábrákkal és könnyen követhe...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Akciós ár:
1 540 Ft
Online ár: 1 980 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján