Hazai szakirodalmunkban ez a kötet jelenti az első kísérletet a fotóművészettel kapcsolatos pszichológiai hatások és összefüggések feltárására. A szerző - Féjja Sándor - mintegy tíz esztendeje a Népművelési Intézet inspirációjára kezdett behatóan foglalkozni e témakörrel s munkásságának, kutatásainak rész-eredményei előadások formájában kerültek nyilvánosság elé. Ez a könyv így a szerző eddigi eredményeinek egyben a munka folytatására is elkötelező összessége.
Úgy véljük, hogy napjainkban, amikor a képi közlés egyre sokrétűbb és egyre fontosabb szerepet kap mindnyájunk életében, akkor nagyon is szükséges, hasznos és időszerű a fotóművészet lélektani kérdéseinek vizsgálata. E könyvet a fotóművészet mívelőin, barátain túl mindazoknak is figyelmébe ajánljuk, akik vizuális kultúránk fejlődését szívügyüknek érzik s mind színvonalasabb kibontakoztatásán fáradoznak
Réti Pál
Bevezető pontok
?1. Egyetlen tudományterület sem vállalhatja magára egyedül, hogy a fotóművészet problémáira kielégítő választ adjon. A művészet problémáiról egy nagyon fiatal tudományterület: a művészetpszichológia is gondolkodik. A művészeti megnyilvánulások társadalmi oldalát hangsúlyozottabban vizsgáló esztétika mellett a művészetlélektan a szubjektív oldalt, az alkotás és a befogadás pszichikus folyamatait kutatja kifejezettebben. A Fotóművészet és pszichológia című kiskönyvben a pszichológia és a művészetpszichológia eredményeinek és kérdéseinek a fotóművészet területén való továbbgondolását, egyben újabb kérdések, problémák felvetését kíséreljük meg.
?2. A fotóalkotási és a fotóbefogadási mozzanatok pszichológiai megközelítése kiegészítheti és meghosszabbíthatja az esztétikai értelmezések sorát. Ezen az úton haladva pszichológiai tartalmakkal gazdagíthatjuk fotóvonatkozású ismereteinket. Nem időszerű ma már a jól-rosszul alkalmazott esztétizáló fogalmak fotóval szembesítése. Kényszerítő erejű a tudományosság igénye. Egyre több tudományterület bevonását kívánja a fotó társadalmi folyamatainak megismerése. Ezek között az egyik aspektus a pszichológiáé.
?3. A pszichológia eredményeit a fotóművészet területén alkalmazni nagyon nehéz. Igen szerény a művészetpszichológia felhasználható egzakt kísérleti anyaga, s roppant kevés a célzottan fotópszichológiainak nevezhető kísérlet. Az igazi pszichológia, leonhardi értelmezésben, az embert reakcióiban, örömében és bánatában, reményében és félelmében, ösztöneiben és erkölcsi magatartásában, törekvésében és vágyaiban kívánja megérteni. Ehhez a plasztikus megismeréshez képest még az egzakt kísérlet is szegényes eszköz. Hiba volna tehát, ha nem számolnánk a teoretikus adatokkal: a „progresszív spekulációvart. És az is hiba volna, ha nem szaporítanánk az egzakt adatokat. A tudományok jelenkori fejlődésére éppen az egzakt módszerek, a gombamód szaporodó kísérletek a jellemzőek.
4. Ha viszonylag átfogó, jóllehet igen szerény képet szeretnénk rajzolni a fotóművészeti folyamatok pszichológiájáról, akkor persze semmi módon nem valósítható meg olyan módszertani pontosság, amilyenre a természettudományos kutatás képes. Fotóművészeti folyamatok pszichológus szemmel való értelmezése el sem képzelhető spekuláció nélkül. E kis kötetben megidézett szerzők, tudományos kísérletek és hipotézisek sem szerveződhetnének egységessé, mozaikok maradnának, ha nem építenénk be őket egyfajta saját koncepcióba. Ha ez kockázat, vállalni kell. Enélkül lehetetlen volna szemléletet közvetíteni, azt, amiért végül is íródott az anyag.
?5. Csupán egzakt kísérletekre támaszkodva alig szólhatnánk valamiről. S azt érezhetné az olvasó, hogy egy vak, sötét szobában tapogat... Ha a vakság jelzőjét nem szabad is vállalnunk, a tapogatódzást annál inkább. Egy szinte teljesen ismeretlen területen óvatosan érdemes körülnézni. S ha valahová szeret
nénk eljutni is, gondolkodni: spekulálni kezdünk. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, várva az egzaktság jótékony eljövetelére. Kérdezni, feltételezni, meditálni kell.
?6. A fotóművészet és a pszichológia egyfajta lehetséges viszonyának problémáit fogjuk néhány fontosabb oldalról szondázni. Tehát véletlenül sem lehet szó a teljesség igényéről. Az a célunk, hogy néhány fotóművészeti kérdést új dimenzióban nézzünk meg, s néhány új szempontot vessünk fel, s mindenekelőtt az, hogy a pszichológiai nézőpont jelentőségét tudatosítsuk az olvasóban. Elsősorban kérdések felvetésére és hiányjelek felkutatására vállalkozunk tehát. Problémáknak egymással és az olvasóval való, továbbgondolást igénylő szembesítésére.
?7. A fotóművészeti folyamatok dialektikus vizsgálata feltétlenül megköveteli a fotográfus, a fénykép és a befogadó néző együttes, egymást kölcsönösen és szorosan feltételező egységét. A külön kiemelt és pszichológiailag analizált bármelyik elem csakis akkor értelmezhető helyesen, ha visszahelyezzük a másik két komponens által meghatározott környezetébe: illetve a teljes folyamatot a művészet, a társadalom egészébe. Ezért gondolkodunk - kilépve az "egyképcentrikus" szemléletből, s a fotó-oeuvre megismerését tartva jelentősebbnek - visszacsatolásban. Ezért preferáljuk a realista fényképi tükrözést, s hangsúlyozzuk az esztétikumok sajátos nyelvű, fotószerű megjelenítésének hatását.
?8. A fotóművészeti folyamatok lelki hangsúlyaiban gondolkodó fotópszichológia vizsgálódási specifikuma: hogy nem specifikus. Mit értünk ezen? Azt, hogy a fotográfust és a fotónézőt egyaránt olyan embernek tekintjük, akit nem a fotóalkotás, vagy a fotóbefogadás kedvéért valamiféle külön pszichikummal "teremtett a jóisten". Csakis azokkal a pszichikus folyamatokkal és csak úgy tudunk fotografálni, befogadni, fotóról gondolkodni - amelyekkel rendelkezünk és ahogyan azok működnek.
A FOTÓ ALKOTÁSA ÉS BEFOGADÁSA
PORTRÉPSZICHOLÓGIA
Szindbád nemcsak a nőket, a fotográfus kirakatokat is szerette. Gyakran álldogált ismeretlen emberek arcképei előtt, és szeretett olvasni az arcokról, szemekről, homlokokról. Mit olvashatott ki Szindbád a hölgyek és az urak fotográfiáiból? S mennyi tulajdonság vonatkozhatott abból a modellekre, s mennyi magára Szindbádra? Krúdy Gyula ezt nem mesélte el nekünk.
Talán itt, a portrénál kezdjük el a fotóművészeti folyamatok pszichológiai oldalról való megközelítését. Vágjunk problémáink közepébe. In medias res kezdjük vizsgálódásunkat, a portréval.
Kísérletek, kérdőjelek
A fényképi ábrázolás talán legősibb és egyben legfiatalabb területe a portré: a személy ábrázolása a személyiségre utaló ismertetőjegyekkel. Az első dagerrotípiák emberi arcokat ábrázoltak. Az ember számára azóta is izgalmas a saját képmása és társainak fényképe. Nem könnyű a fényképezett emberi arc révén az ember benső világának művészi megjelenítése. Fényképezőtől és fényképnézőtől egyaránt sokat követelő terület a portré. Hasonlíthatatlanul nagyobb feladat az arckifejezés kiolvasása, helyes megfejtése, mint általában hisszük. A portréfényképezéssel összefüggő pszichológiai folyamatok a fotográfus - a fotó - és a fotónéző egymást kölcsönösen feltételező kapcsolatában zajlanak.
Darwin, amikor az ember és az állat érzelmeinek kifejezési formáit vizsgálta, akkor felhasznált portréfényképeket is. Ezeknek egy részét a híres fényképész, Rejlander készítette. Nem művészi,. hanem olyan beállított portrék voltak, amelyek bizonyos emocionális állapotokat fejeztek ki. Szomorúságot, örömöt, félelmet vagy hasonlókat. A képeket megmutatta a kísérleti személyeknek (továbbiakban: k. sz.) és arra kérte őket, hogy ítéljék meg, milyen érzelmeket tükröznek a fényképezett arcok. Bizonyos fotókra megegyező, másokra eltérő válaszokat kapott. Majd a nehezen és hibásan megítélt képekről elmondta, hogy milyen érzelmi állapotok kifejezéséről van szó. A személyek elfogadták, sőt helyesnek tartották a véleményüket korrigáló szempontokat. Valósággal csodálkoztak, hogy eddig nem sikerült felismerniük a megfelelő arckifejezésekben tükröződő érzelmeket. Darwin ezekből arra következtetett, hogy az arckifejezések megítélésénél a befolyásolhatóság, a szuggesztibilitás igen hatékony tényező, könnyen érvényesíthető.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
1 900 Ft
Online ár:
1 300 Ft
Online ár:
1 790 Ft