A trilógia harmadik, befejező része a hírhedt ötvenes években kezdődik. A kommunista diktatúra évei, majd az ötvenhatos forradalom után a Kóthay család tagjai ismét elszakadnak egymástól. Emma a lányával, Évával és az unokájával Amerikába emigrál, Tamásék azonban az otthonmaradás mellett döntenek.
A század második felének eseményeit a szélrózsa minden irányába szétszóródó Kóthay gyerekek és unokák mind különbözőképpen élik meg. A forradalmat követő megtorlás, 1968 Párizsa, a szögesdróton inneni világ szürke, nyomasztó hétköznapjai, a Kádár-korszak békés álarca mögött a szabadság fájó hiánya, a nyolcvanas évek színes, ám sekélyes időszaka, majd pedig a rendszerváltás éppen úgy főszereplői a könyvnek, mint az egyre népesebb, sokszínű család tagjai. A különböző szálakon futó cselekmény és a szereplők sorsa sokszor találkozik, néha egybefonódik, máskor újra külön utakon megy tovább, mindvégig a már megszokott izgalmakkal, váratlan és meghökkentő fordulatokkal.
Végül, a rendszerváltás esztendejében egy boldog-szomorú esemény során újra összegyűlik az egész család a régi, Balaton-parti házban, és az is kiderül, hogy habár végleg lezárult egy korszak, azért lesznek, akik továbbviszik Emma örökségét.
Fejtő Ferenc Érzelmes utazásában gyermekkori emlékek, dalmáciai útleírás, interjúk és teoretikus elmélkedések kavarognak. De minden, ami benne van, az élet szerelméről tanískodik és annak szereteté...
Online ár:
1 990 Ft