Záborszky Gábor munkásságának első huszonöt évéről 2001-ben jelent meg könyv, amelyhez életmű-kiállítás kapcsolódott Győrött a Városi Képtárban. Az elmúlt években készült képei már új utakat is keresnek. A mostani - főiskolai diplomázása harmincadik évfordulójára megjelenő - kötet ezt a váltást elemzi, s új műveinek a Műcsarnokban 2004 októberében megrendezett kiállítása mellé jelenik meg. Az öt év (2000-2004) anyaga két részre oszlik. A műcsarnoki kiállítás - és annak elemzése a második fejezetben - a közvetlenül elmúlt két év műveit öleli fel. Az azt megelőző három évből származó alkotások 2003 nyarán a veszprémi Művészetek Házában kerültek a nyilvánosság elé. Ezt térképezi fel az első fejezet. Míg a veszprémi tárlat részben a korábbi munkák lezárása volt, a 2003/2004-es művek radikális változást hoznak. A három évtizeddel korábbi pályakezdés motívumait értelmezik újra. Technikai különlegességük, hogy részben a műcsarnoki kiállítás során, a helyszínen készültek, az alkotói folyamatot hangsúlyozva. Az elmúlt öt év munkáiban összességében éppen ez izgalmas: anyaghasználatuk, technikájuk, méretük eltérései mögött felfedezni a közöset. Az egyéni kérdésfeltevések ilyen sokszínű újrafogalmazásával a mai sorozatok új kreativitással hívnak életre régóta motoszkáló gondolatokat. A tanulmányokat írta és fordította dr.Ébli Gábor.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Fotós-filmes családba születtem Budapesten, 1940-ben. A fotós édesapám, Inkey Tibor volt. Filmesből több is volt: nagybátyám, Szőts István filmrendező és nagynéném, Szellay Alice filmszínésznő. ...
Online ár:
1 800 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
10 450 Ft
Eredeti ár: 11 000 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján