Ez a könyv betekintés egy spirituális elvonulás kulisszái mögé. A tibeti buddhista hagyományban a hároméves kurzus amolyan lámaképző. Az elvonulók tanításokat kapnak, meditációs gyakorlatokat sajátítanak el, ezeket a technikákat kitartóan gyakorolják, amikor pedig letelik a képzésük, felhatalmazást kapnak arra, hogy ők is tanítsanak. Ázsiában rendszerint szerzetesek mennek ilyen hosszú elvonulásra, akik jól ismerik az ezzel járó lemondást is. A nyugati ember számára viszont szenvedés lehet bármiféle "nélkülözés", és általában a változás, legyen az fizikai vagy mentális. Ám éppen ez a relatív szenvedés - ami nem más, mint a komfortzónából való kilépés - adja meg annak lehetőségét, hogy a gyakorló önmagát valóban megismerje, s abszolút szinten meghaladja magát a szenvedést.
Erre vállalkozott a szerző is. A körülmények ellenére igencsak fordulatos eseményekről, a belső tapasztalatokról és a mestere tanításairól pedig "résztvevő megfigyelőként" naplót vezetett, amelyet most meglepő őszinteséggel tár a nagyközönség elé.
Ez a kiadvány tizenhat év munkájának gyümölcse, magyar nyelven először jelenik meg Buddha középhosszúságú beszédeinek teljes gyűjteménye. Hiánypótló műről van szó, hiszen a kereszténység szent ira...
Online ár:
25 245 Ft
Eredeti ár: 29 700 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 500 Ft
Online ár:
2 720 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
2 250 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján