Buzás Pál (Bánffyhunyad, 1939) kolozsvári zongoraművész, zenetanár, "Kalotaszegnek a szó legnemesebb értelmében vett helytörténésze. Amint ennek a gyűjteményes kötetének az írásaiból is kitűnik, bizonyára vannak - és ők lehetnek a legtöbben -, akik a zongotanár és előadóművész Buzás Pált ismerik, és alig tudhatnak kalotaszegi elkötelezettségéről, akik pedig a Kalotaszegben vagy a Művelődésben Kalotaszegről szóló írásait olvassák, a kalotaszegi hagyományt megörökítő breviáriumait, antológiáit forgathatják, kevésbé ismerhetik tanári, előadóművészi pályáját. Ez a kettősség, pontosabban életpályájának ez a sokrétűsége tűkröződik ebben a kötetben, azokban az írásokban is, amelyekben önmagáról ír (vagy vall interjúkban), a rá jellemző rejtőzködő szerénységgel, és azokban is, amelyekben másokra emlékezik vagy másokat méltat..
Ennek a könyvnek a tartalma és tagozódása is olyan, hogy váltakozva jelenik meg az életmű két vonulata: a zenetudományi és a helytörténeti, az írások műfaja és stílusa is váltakozik: A témának megfelelően hol inkább szaktudományi (mindjárt az első írás: Arany János és Kodály Zoltán), hol publicisztikai (interjúk, könyvismertetések), néha pedig szubjektíven emlékező." (Péntek János)
"Lenyűgöző könyv egy lenyűgöző témáról. Rengeteget tanulhatunk belőle" - dr. Jane Goodall Számos rítus kíséri ősidők óta az emberek életét: titkos beavatások, világraszóló esküvők, mágikus eljár...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
1 955 Ft
Eredeti ár: 2 300 Ft
Online ár:
3 145 Ft
Eredeti ár: 3 699 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján