Az ószövetségi könyvek tudományos értelmezése, a kommentárok gyümölcsöző használata a bibliai héber nyelv ismerete nélkül teljesen elképzelhetetlen. Ezért nemcsak a szentírástudósoknak, hanem minden önmagát komolyan vevő teológusnak is legalább minimális szinten ismernie kell ezt a nyelvet. A héber nyelvvel egy teljesen új világ tárul fel, amely a nyelvtani érdekességeken túl az ókori Közel-Kelet világába is visszarepít. Mindezek mellett pedig a Héber Biblia, mint az egyetemes kultúra egyik legmeghatározóbb szövege, hidat képez a különböző keresztény felekezetek, a zsidóság, de akár más monoteista vallások között is. Ha őszintén és előítéletek nélkül tanulmányozzuk ezeket a szövegeket, felsejlhet mindaz, ami összeköt bennünket. Végül pedig, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Biblia keresztény hitünk tanítása szerint "Isten szava". Van-e annál nagyobb dolog, hogy ezt a "Szót" eredetiben ízleltethetjük?
A tanulást színes kiemelések és táblázatok, kreatív feladatok segítik.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az életben különféle harcaink vannak, az egészségünkért való aggódástól a pénzügyi kihívásokon át a családi problémákig. A nehéz időket gyakran úgy emlegetjük, mint az élet viharait, amelyeket egym...
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
2 295 Ft
Eredeti ár: 2 700 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján