A Szövegek szeszélye „hét év (2002–2009) terméséből nyújt válogatást. Az írásokat, melyek között éppúgy található tanulmány, esszé, kritika, recenzió, mint előadás vagy felkérésre született utószó, hat csoportba rendeztem el. Hogy milyen megfontolások alapján is, az csak addig marad titok, amíg valaki végig nem olvassa a könyvet. Utána saját maga is be tudja majd helyettesíteni a csillagok helyébe a hiányzó hívószavakat (persze nem biztos, hogy pont azokat, amelyekre én gondoltam), s belátja azt is, hogy az elrendezés némileg önkényes; távoli áthajlások és összefonódások törik át az egyes csoportok képzeletbeli határait. Az egymás mellék felsorakoztatott szövegek, a szerzői elgondolástól függetlenül, szeszélyes dialógusba fognak” – írja a szerző a kötet előszavában.
Benyovszky Krisztián (1975, Ipolyság) irodalomteoretikus, kritikus és fordító, a nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docense, a Partitúra főszerkesztője. Önálló kötetei: Rácsmustra – Regényes olvasónapló Kaffka Margittól Bodor Ádámig (Kalligram, 2001), A jelek szerint – A detektívtörténet és közép-európai emléknyomai (Kalligram, 2003), Bevezetés a krimi olvasásába (Lilium Aurum, 2007), Kripotmánia – Titok és elbeszélés (Kalligram, 2008).
Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Isten. Nem eszmékről és hősökről...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 200 Ft
Online ár:
2 185 Ft
Eredeti ár: 2 300 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
2 128 Ft
Eredeti ár: 2 240 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján