Bede Anna hosszú évek óta nem eszik húst, és hosszú évek óta vezeti húsmentes fogásokkal teli blogját Vegasztrománia címmel. Mint írja, nem az a célja, hogy másokat „vega hitre térítsen”, csak azt szeretné bebizonyítani – húsevő és nem húsevő olvasóinak egyaránt –, hogy a vegetáriánus étrend jóval több, mint rántott sajt és rizibizi. A könnyen elkészíthető, szezonális receptekkel, gyönyörű fotókkal valamint személyes történetekkel teli internetes napló néhány év alatt óriási rajongótáborra tett szert, 2012-ben pedig Gasztroblogok kategóriában elnyerte a Goldenblog díját.
A Vegasztrománia szakácskönyv e misszió folytatása: eddig nem publikált, izgalmas fogásokat kínál a reggelitől a desszertig, salátáktól a főételekig – található benne sütést nem igénylő nyers brownie és állati eredetű hozzávalót egyáltalán nem tartalmazó hamburger is. Éppen ezért Bede Anna első könyvét nemcsak azoknak ajánljuk, akik vegetáriánus étrendjüket szeretnék izgalmasabbá tenni, hanem azoknak is, akik nyitottak az újdonságokra, szeretnek kísérletezni és kíváncsiak arra, mit is eszik valójában egy vegetáriánus (a rántott sajton kívül).
Főzni jó, főzni menő, főzni minden életkorban kaland! Tarts velünk, légy most Te a séf a konyhában! Ismerkedj meg a vegán alapanyagokkal, ragadj fakanalat, és némi szülői-nagyszülői segítséggel kés...
Online ár:
4 072 Ft
Eredeti ár: 4 790 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
3 647 Ft
Eredeti ár: 4 290 Ft
Online ár:
2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
2 841 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft