2018. január 1-jétől kell alkalmazni az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényt, rövidítve az "Ákr."-t. A Ket. helyébe lépő, annál közérthetőbb és tömörebb új kódex a valamennyi hatósági eljárásra vonatkozó, közös szabályokat fekteti le. Alkalmazása a korábbiaktól eltérő, új megközelítést követel meg a közszolgálat szakembereitől, az ügyfelektől és képviselőiktől. Mindehhez kíván segítséget nyújtani ez a kötet az Ákr. rendelkezéseinek gyakorlatorientált magyarázatával, valamint a koncepcionális és a részletszabályokban megjelenő újdonságok ismertetésével. A 2023. évi, második kiadás az Ákr. hatálybalépése óta bekövetkezett jogszabályi változásokat, illetve az azóta is folyamatosan fejlődő bírói joggyakorlatot is beépíti a magyarázatokba, és igyekszik átfogó képet nyújtani a hatósági jogalkalmazás kereteiről.
A kommentár szerzői csapatának gerincét a Kúria közigazgatási bírái alkotják, köztük a Közigazgatási Kollégium vezetője. A kötet első kiadásának szerkesztője, Petrik Ferenc jogtudós, nyugalmazott legfelsőbb bírósági kollégiumvezető volt. A 2023. évi, második kiadás szerkesztője, Orbán Szabolcs, az Igazságügyi Minisztérium Alkotmányjogi Főosztályának vezetője, aki az Ákr. és a hozzá kapcsolódó jogrendszeri felülvizsgálatban is közvetlenül részt vett.
E kötet másfél év munkájának a gyümölcse. Még 2020 végén határozta el néhány lelkes szakember, hogy megalapítja a Digitális Jogalkalmazás Munkacsoportot azzal a céllal, hogy a korszerű jogi technol...
Online ár:
3 950 Ft
Eredeti ár: 4 646 Ft
Online ár:
2 803 Ft
Eredeti ár: 2 950 Ft
Online ár:
2 470 Ft
Eredeti ár: 2 600 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
19 000 Ft
Eredeti ár: 20 000 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján