Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei - 3. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet II. - számozott, félpergamen kötésben könyv
könyv

Magyar irodalomtörténet II. - számozott, félpergamen kötésben

E könyv első kiadása kizárólag az ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH tagjai számára készült. Ez a 189. sz. példány.

 

Előjegyezhető

Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szerb Antal: Ich liebte eine schöne Frau antikvár
antikvár

Ich liebte eine schöne Frau

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Deutscher Taschenbuch Verlag, 2011

Online ár:

4 990 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda - Helikon zsebkönyvek 34. + Utas és holdvilág ( 2 kötet ) könyv
könyv

A Pendragon-legenda - Helikon zsebkönyvek 34. + Utas és holdvilág ( 2 kötet )

A Pendragon-legenda - Helikon zsebkönyvek 34. Szerb Antal Helikon Kiadó, 2016 - 323 oldal - HELIKON ZSEBKÖNYVEK Összefoglaló Valam...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A Pendragon-legenda - Helikon Zsebkönyvek 34. + Szerelem a palackban ( 2 kötet ) könyv
könyv

A Pendragon-legenda - Helikon Zsebkönyvek 34. + Szerelem a palackban ( 2 kötet )

A Pendragon-legenda - Helikon Zsebkönyvek 34. Szerb Antal Helikon Kiadó, 2020 - 328 oldal HELIKON ZSEBKÖNYVEK Összefoglaló Valami ...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal, Graf.: Gyulai Líviusz: A királyné nyaklánca (Vászon kötés - Gyulai Líviusz rézkarcaival) antikvár
antikvár

A királyné nyaklánca (Vászon kötés - Gyulai Líviusz rézkarcaival)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1963

Szerb Antal művének tárgya a francia forradalom előtt lezajlott híres, sőt hírhedt nyaklánc-per - ez a kalandos történetnek is felfogható...

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal: Ex idegen
idegen

Ex

Lustspiel in drei Akten Aus dem Ungarischen übertragen von Mária v. Keresztury

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Szerb Antal könyvcsomag (2 kötet 📚) könyv
könyv

Szerb Antal könyvcsomag (2 kötet 📚)

Madelon, az eb (I. kiadás) + Száz vers (Szerb Antal összeállította)

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Das Halsband der Königin könyv
könyv

Das Halsband der Königin

Die ​Geschichte des wohl berühmtesten Hofskandals des Ancien Régime: die Halsbandaffäre um Königin Marie Antoinette – elegant, unterhalts...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Marie Antoinette oder Die unbeglichene Schuld könyv
könyv

Marie Antoinette oder Die unbeglichene Schuld

"Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetéről szól, vagyis a francia forradalom előzményeiről. A szokott történel...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: 2 db Szerb Antal regény könyv
könyv

2 db Szerb Antal regény

Utas és holdvilág - Pendragon legenda

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Szerelem a palackban (Novellák) - Hangoskönyv (2 CD) könyv
könyv

Szerelem a palackban (Novellák) - Hangoskönyv (2 CD)

"...ásított egyet, és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva, és kis tükörben nézegette magát, mert a S...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára