Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szerb Antal: Szerelem a palackban könyv
könyv

Szerelem a palackban

Magvető Könyvkiadó, 2023

Hatalmas történeti tudás és kiváló lélekismeret jellemzi Szerb Antal novelláit. Szerzőjük úgy elevenít meg történelmi alakokat, hogy közb...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz - Marslakók számára könyv
könyv

Budapesti kalauz - Marslakók számára

Magvető Könyvkiadó, 2023

Szerb Antal 1935-ben találkozott a Marslakóval, aki a Bristolban szállt meg, s miután lekefélte ruhájáról a csillagok porát, telefonált a...

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Szerb Antal: A királyné nyaklánca könyv
könyv

A királyné nyaklánca

Lazi Kiadó, 2020

A címben szereplő fejedelmi ékszer, nem más, mint korának legdrágább nyakéke, egy páratlan kincs, amely tulajdonképpen soha nem is volt a...

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

Magvető Könyvkiadó, 2025

Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a ná...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda könyv
könyv

A Pendragon legenda

Magvető Könyvkiadó, 2025

Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje megh...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda könyv
könyv

A Pendragon-legenda

Holnap Kiadó, 2021

Európa címerállatai nem mutatnak nagy változatosságot. Főként sasok és oroszlánok, az erő, a szabadság, a büszkeség nemzeti szimbólumai. ...

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

Holnap Kiadó, 2022

A normákkal és szabályokkal szembeni lázadás tüze ott lobog minden kamaszban. Olykor felgyújt ezt-azt, de melegíti a lelket és megvilágít...

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág - Trubadúr Zsebkönyvek 9.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2025

"Akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a bará...

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda könyv
könyv

A Pendragon-legenda - Trubadúr Zsebkönyvek 14.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2022

Mi, ha a nő egy kicsit szimpatikus, azt mondjuk: "Imádlak". Az angol, ha halálosan szerelmes, azt mondja: "I rather like you. Meglehetőse...

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

Lazi Kiadó, 2025

"A tájnak baljóslatú és veszendő hangulata volt, és veszendő volt az a kis figura is, az utas, aki botjára támaszkodva ment át a tájon, f...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Szerb Antal: A királyné nyaklánca könyv
könyv

A királyné nyaklánca

Holnap Kiadó, 2024

"Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetéről szól, vagyis a francia forradalom előzményeiről. A szokott történel...

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda könyv
könyv

A Pendragon legenda - (Különleges kiadás)

TROUBADOUR BOOKS KFT, 2024

KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Bátky János, a fiatal magyar tudós meghívást kap Skóciába, a llanwygani kastélyba, hogy kutatásokat folyt...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Szerb Antal: Utas és Holdvilág könyv
könyv

Utas és Holdvilág - (Különleges kiadás)

TROUBADOUR BOOKS KFT, 2025

KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS "A vonaton még nem volt semmi baj." Mihály a nászútja kellős közepén hagyja faképnél feleségét, hogy e...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Babson, Naomilane: Holnapok könyv
könyv

Holnapok - Barackvirág, Jáde és Gyöngy választása

Európa Könyvkiadó, 2024

De mesélj magadról. Megnősültél, emlékszem, valamikor régen. Paley Sinsan hallotta városi barátaitól és mást azután nem is hallottunk ról...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

William Somerset Maugham: Színház könyv
könyv

Színház

Athenaeum Kiadó, 2024

William Somerset Maugham Színház című regényének főszereplője Julia Lambert, a tehetséges, szép, korosodó sztár, a harmincas évek nagy sz...

Online ár:

3 995 Ft

Eredeti ár: 4 699 Ft

Szerb Antal: A pendragon legenda könyv
könyv

A pendragon legenda

Lazi Kiadó, 2024

"Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut az eszébe" - mutatkozik be ...

Online ár:

3 307 Ft

Eredeti ár: 3 890 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

Osiris Kiadó, 2024

A Szerb Antal által "romantikusnak" tartott Utas és holdvilág (1937) hőse, Mihály - az apja kereskedelmi cégénél dolgozó egykori bölcsész...

Online ár:

1 938 Ft

Eredeti ár: 2 280 Ft

Casanova, Giacomo: Giacomo Casanova emlékiratai - Szemelvények könyv
könyv

Giacomo Casanova emlékiratai - Szemelvények - Trubadúr Zsebkönyvek 81.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2025

Giacomo Casanova jóval több volt, mint korának hírhedt nőcsábásza: papnak készült, majd katonatiszt lett, diplomataként éppúgy megállta a...

Online ár:

2 700 Ft

Kiadói ár: 2 999 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2025

"A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemé...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda könyv
könyv

A Pendragon legenda

Osiris Kiadó, 2025

A Pendragon legenda Szerb Antal első, 1934-ben megjelent regénye. Szándékoltan meghatározhatatlan műfajú szöveg: "tudományos" esszébetéte...

Online ár:

2 108 Ft

Eredeti ár: 2 480 Ft

Szerb Antal: A harmadik torony könyv
könyv

A harmadik torony

Magvető Könyvkiadó, 2023

Először jelenik meg önálló kötetben Szerb Antal 1936-os olaszországi útinaplója, melynek néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kap...

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Szerb Antal: A királyné nyaklánca könyv
könyv

A királyné nyaklánca

Magvető Könyvkiadó, 2021

Páratlanul érdekes világ elevenedik meg Szerb Antal ismert regényének lapjain: a forradalmat megelőző, pusztulásra ítélt, pazarló, fényűz...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Mándy Iván, Szini Gyula, Szerb Antal, Hunyady Sándor, Cs. Szabó LÁszló, Ady Endre, Harsányi Zsolt, Karinthy Frigyes, Márai Sándor, Bálint György, Szomory Dezső: Londoni eső - Magyar írók londoni novellái antikvár
antikvár

Londoni eső - Magyar írók londoni novellái

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Noran Libro Kiadó

A huszadik század legnagyobb magyar íróitól nyújt válogatást azokból a művekből, amelyek Londonban játszódnak, vagy az angol fővárosról s...

Online ár:

4 990 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet antikvár
antikvár

Magyar irodalomtörténet

Ismertető: Világos, közérthető stílusának, pontos és szellemes ítéleteinek köszönhetően ma is ez a legolvasottabb hazai irodalomtörténet....

 

940 Ft - 3 990 Ft

Szerb Antal: A fehér mágus antikvár
antikvár

A fehér mágus

Osiris Kiadó, 1999

A fehér mágus Szerb Antal válogatott novelláinak gyűjteménye, a korai Nyugat-novelláktól kezdve az érett író-irodalmár utolsó, folyóiratb...

 

3 490 Ft - 6 850 Ft

Szerb Antal:  Utas És Holdvilág antikvár
antikvár

Utas És Holdvilág

Az Utas és holdvilágban egy fiatal pár olaszországi nászútra indul, ám a férjben, Mihályban a velencei sikátorok ellenállhatatlan vágyat ...

 

1 990 Ft - 4 890 Ft

Szerb Antal: Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás) antikvár
antikvár

Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Officina Kiadó, 1945

A könyv díszeit Kolozsváry Sándor rajzolta, Devecseri Gábor bevezetője a Székesfőváros és a Vajda János Társaság Szerb Antal-Emlékünnepél...

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal: A világ sokkal több... antikvár
antikvár

A világ sokkal több...

Lazi Kiadó, 2016

Szerb Antal az egyik legolvasottabb írónk és legszellemesebb irodalomtörténészünk. Sikerének titkára éppúgy rávilágít ez az életművét öss...

 

9 990 Ft - 10 990 Ft

Szerb Antal: Utas és a Holdvilág - Pendragon legenda - Vörösmarty-tanulmányok antikvár
antikvár

Utas és a Holdvilág - Pendragon legenda - Vörösmarty-tanulmányok

MAGYAR KÖZLÖNY LAP- ÉS KÖNYVK. KFT, 2016

Zsibong az osztály, valamit kezdeni kell velük, lekötni a szanaszét kalandozó, minden ingerre odaforduló és így a tanárt azonnal cserben...

 

3 460 Ft - 4 490 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág antikvár
antikvár

Utas és holdvilág

,,És ha az ember él, még mindig történhet valami." Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajtha...

 

1 380 Ft - 4 790 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda antikvár
antikvár

A Pendragon-legenda

Valami történik. Valami történik. A szálakat szövik a párkák. A llanvygani kastély végzete ébren van valamelyik teremben, a Pendragon-ház...

 

940 Ft - 7 900 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák

Révai Kiadás, 1936

Francia, angol, amerikai, német regények a világháború után. Első kiadás. [Bp., 1936], Révai.[4], 241, [2] l.

 

4 390 Ft - 7 990 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda antikvár
antikvár

A Pendragon legenda

A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat...

 

1 490 Ft - 3 490 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák I. - Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák: Világirodalom antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák I. - Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák: Világirodalom

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2002

Online ár:

9 900 Ft

William Somerset Maugham: Színház antikvár
antikvár

Színház

William Somerset Maugham 1874. január 25-én született Párizsban. Apja a párizsi angol nagykövetségen dolgozott követségi jogtanácsosként....

 

940 Ft - 1 990 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda antikvár
antikvár

A Pendragon legenda

Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje megh...

 

1 490 Ft - 3 490 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda antikvár
antikvár

A Pendragon-legenda

Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje megh...

 

940 Ft - 8 990 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda I-II (olcsó könyvtár) antikvár

 

940 Ft - 1 800 Ft

Szerb Antal: A fehér mágus antikvár
antikvár

A fehér mágus

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Osiris Kiadó, 1999

Elbeszélések

Online ár:

4 490 Ft

Szerb Antal: A királyné nyaklánca antikvár
antikvár

A királyné nyaklánca

Páratlanul érdekes világ elevenedik meg Szerb Antal ismert regényének lapjain: a forradalmat megelőző, pusztulásra ítélt, pazarló, fényűz...

 

940 Ft - 4 990 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története antikvár
antikvár

A világirodalom története

"Ha a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és szinte megállás nélkül átvágtuk magunkat, s az első kábulatból ocsú...

 

940 Ft - 8 990 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története I-III. antikvár

 

2 390 Ft - 4 990 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története III. antikvár
antikvár

A világirodalom története III.

Bodoni Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Révai-nyomda, 1945

Online ár:

940 Ft

Szerb Antal: Akitől ellopták az időt antikvár
antikvár

Akitől ellopták az időt

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kráter Műhely Egyesület, 1996

Online ár:

1 590 Ft

Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre antikvár
antikvár

Az angol irodalom kis tükre

Szerb Antal kis könyve nemcsak az irodalommal hivatásszerűen foglalkozóknak hasznos kézikönyv, hanem az érettségire, felvételire készülő ...

 

940 Ft - 990 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára antikvár
antikvár

Budapesti kalauz Marslakók számára

"Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát és telefonált ...

 

940 Ft - 7 990 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz: Marslakók számára antikvár
antikvár

Budapesti kalauz: Marslakók számára

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Löbl D. És Fia Könyvnyomdája, 1991

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár

 

3 000 Ft - 4 390 Ft

Szerb Antal: Könyvek és ifjúság elégiája antikvár
antikvár

Könyvek és ifjúság elégiája

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva, 1978

Megjelent összesen 200 példányban.

Online ár:

14 990 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalom történet antikvár
antikvár

Magyar irodalom történet

Világos, közérthetõ stílusának, pontos és szellemes ítéleteinek köszönhetõen ma is ez a legolvasottabb hazai irodalomtörténet. Ennek a kö...

 

2 290 Ft - 6 890 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet I-II. antikvár
antikvár

Magyar irodalomtörténet I-II.

Diana Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1986

Online ár:

3 990 Ft

Szerb Antal: Magyar preromantika antikvár
antikvár

Magyar preromantika

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Minerva, 1929

Online ár:

5 000 Ft

Szerb Antal: Mindig lesznek sárkányok antikvár
antikvár

Mindig lesznek sárkányok

Magvető Könyvkiadó, 2002

A Magvető Kiadó három kötetben adja közre Szerb Antal összegyűjtött irodalomtörténeti írásait. Az új kiadásban külön csoportosítottuk a v...

 

3 790 Ft - 4 490 Ft

Szerb Antal: Naplójegyzetek (1914-1943) antikvár
antikvár

Naplójegyzetek (1914-1943)

Magvető Könyvkiadó, 2001

Tartalom: Szerb Antal újonnan kiadott naplói 1917 és 1924 között keletkeztek. Kétségkívül megmutatják a szerző rendkívüli olvasottságát, ...

 

11 990 Ft - 14 500 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára