Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szerb Antal: VII. Oliver antikvár
antikvár

VII. Oliver

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1966

Online ár:

1 490 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda antikvár
antikvár

A Pendragon legenda

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1974

"Post CXX annos patebo"

Online ár:

1 490 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda antikvár
antikvár

A Pendragon legenda

A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat...

 

1 490 Ft - 3 490 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda (VII. kiadás) antikvár

 

1 490 Ft

Szerb Antal: Száz vers antikvár

 

1 490 Ft - 1 890 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda antikvár
antikvár

A Pendragon legenda

Magvető Könyvkiadó

Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje megh...

 

1 490 Ft - 3 490 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda e-Könyv
e-Könyv

A Pendragon-legenda

Trubadúr, 2024

Mi, ha a nő egy kicsit szimpatikus, azt mondjuk: „Imádlak”. Az angol, ha halálosan szerelmes, azt mondja: „I rather like you. Meglehetőse...

Online ár:

1 549 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára (Reprint) antikvár

 

1 590 Ft - 1 790 Ft

Szerb Antal: Akitől ellopták az időt antikvár
antikvár

Akitől ellopták az időt

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kráter Műhely Egyesület, 1996

Online ár:

1 590 Ft

Szerb Antal: 2 db. Szerb Antal könyv (A varázsló eltöri pálcáját + A királyné nyaklánca) antikvár

Online ár:

1 600 Ft

Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban e-Könyv
e-Könyv

Gondolatok a könyvtárban

Digi-Book Kiadó, 2016

Szerb Antal művei: két nagy irodalomtörténete, regényei, tanulmányai keresettek és kedveltek. Friss, érzékletes képet adnak élete nagy él...

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: 2 db könyv, Gondolatok a könyvtárban, A világirodalom története antikvár
antikvár

2 db könyv, Gondolatok a könyvtárban, A világirodalom története

HOGATRON ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz: Marslakók számára antikvár
antikvár

Budapesti kalauz: Marslakók számára

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Löbl D. És Fia Könyvnyomdája, 1991

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda (Szatirikus detektívregény - Hetedik kiadás) antikvár
antikvár

A Pendragon legenda (Szatirikus detektívregény - Hetedik kiadás)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1974

Ismertető: Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon csalá...

Online ár:

1 790 Ft

Szerb Antal: Szerelem a palackban (Novellák) antikvár
antikvár

Szerelem a palackban (Novellák)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1963

Ismertető: Szerb Antal novelláinak minden eddiginél teljesebb gyűjteményét kapja kezébe ezzel a kötettel az olvasó. Több elbeszélése most...

Online ár:

1 790 Ft

Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre (A Magyar Szemle Társaság 1929-es kiadványa alapján) antikvár
antikvár

Az angol irodalom kis tükre (A Magyar Szemle Társaság 1929-es kiadványa alapján)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Holnap Kiadó, 1993

Ismertető: Szerb Antal kis könyve nemcsak az irodalommal hivatásszerűen foglalkozóknak hasznos kézikönyv, hanem az érettségire, felvételi...

Online ár:

1 790 Ft

Szerb Antal: Száz vers \(Szerb) antikvár
antikvár

Száz vers \(Szerb)

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1983

Online ár:

1 790 Ft

Szerb Antal: 2 db Szerb Antal-regény: Szerelem a palackban + Pendragon-legenda antikvár
antikvár

2 db Szerb Antal-regény: Szerelem a palackban + Pendragon-legenda

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1966

Online ár:

1 890 Ft

Szerb Antal: VII. Olivér e-Könyv
e-Könyv

VII. Olivér

Magvető, 2012

Egy király megunja a magas tábornoki gallért és azt a sok más korlátot, ami őt a közönséges halandóktól elválasztja. Forradalmat szervez ...

Online ár:

1 899 Ft

Szerb Antal: 2 db. Szerb Antal regény (A Pendragon-legenda + Utas és holdvilág) antikvár

Online ár:

1 900 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág

Osiris Kiadó, 2024

A Szerb Antal által "romantikusnak" tartott Utas és holdvilág (1937) hőse, Mihály - az apja kereskedelmi cégénél dolgozó egykori bölcsész...

Online ár:

1 938 Ft

Eredeti ár: 2 280 Ft

Szerb Antal, Graf.: Gyulai Líviusz: A királyné nyaklánca (Vászon kötés - Gyulai Líviusz rézkarcaival) antikvár
antikvár

A királyné nyaklánca (Vászon kötés - Gyulai Líviusz rézkarcaival)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1963

Szerb Antal művének tárgya a francia forradalom előtt lezajlott híres, sőt hírhedt nyaklánc-per - ez a kalandos történetnek is felfogható...

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal: Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás) antikvár
antikvár

Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Officina Kiadó, 1945

A könyv díszeit Kolozsváry Sándor rajzolta, Devecseri Gábor bevezetője a Székesfőváros és a Vajda János Társaság Szerb Antal-Emlékünnepél...

Online ár:

1 990 Ft

William Somerset Maugham: Színház antikvár
antikvár

Színház

Alba Könyvépítő Kft.

közepes állapotú antikvár könyv

Athenaeum Kiadó, 2024

William Somerset Maugham Színház című regényének főszereplője Julia Lambert, a tehetséges, szép, korosodó sztár, a harmincas évek nagy sz...

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal: 3 db. Szerb Antal kötet (A királyné nyaklánca + VII. Olivér + A Pendragon legenda) antikvár

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal:  Utas És Holdvilág antikvár
antikvár

Utas És Holdvilág

Az Utas és holdvilágban egy fiatal pár olaszországi nászútra indul, ám a férjben, Mihályban a velencei sikátorok ellenállhatatlan vágyat ...

 

1 990 Ft - 4 890 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz - Marslakók számára e-Könyv
e-Könyv

Budapesti kalauz - Marslakók számára

Magvető, 2015

Szerb Antal 1935-ben találkozott a Marslakóval, aki a Bristolban szállt meg, s miután lekefélte ruhájáról a csillagok porát, telefonált a...

Online ár:

2 099 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda könyv
könyv

A Pendragon legenda

Osiris Kiadó, 2025

A Pendragon legenda Szerb Antal első, 1934-ben megjelent regénye. Szándékoltan meghatározhatatlan műfajú szöveg: "tudományos" esszébetéte...

Online ár:

2 108 Ft

Eredeti ár: 2 480 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág könyv
könyv

Utas és holdvilág - Trubadúr Zsebkönyvek 9.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2025

"Akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a bará...

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft

Szerb Antal: A Pendragon-legenda könyv
könyv

A Pendragon-legenda - Trubadúr Zsebkönyvek 14.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2022

Mi, ha a nő egy kicsit szimpatikus, azt mondjuk: "Imádlak". Az angol, ha halálosan szerelmes, azt mondja: "I rather like you. Meglehetőse...

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft

Szerb Antal: 2 db Szerb Antal könyv: Száz vers, A királyné nyaklánca antikvár
antikvár

2 db Szerb Antal könyv: Száz vers, A királyné nyaklánca

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

2 200 Ft

Szerb Antal: 3 db Szerb Antal: A királyné nyaklánca+ VII. Olivér+ A varázsló eltöri pálcáját antikvár
antikvár

3 db Szerb Antal: A királyné nyaklánca+ VII. Olivér+ A varázsló eltöri pálcáját

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető, 1943

Online ár:

2 280 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalom történet antikvár
antikvár

Magyar irodalom történet

Világos, közérthetõ stílusának, pontos és szellemes ítéleteinek köszönhetõen ma is ez a legolvasottabb hazai irodalomtörténet. Ennek a kö...

 

2 290 Ft - 6 890 Ft

Szerb Antal: Nagy emberek gyermekcipőben e-Könyv
e-Könyv

Nagy emberek gyermekcipőben

Szépmíves Könyvek, 2018

„Az általános igazságok rendszerint csak okkal-móddal igazak." Fiatal költők versei hangzanak el itt néhány perc múlva. „Fiatal költ...

Online ár:

2 390 Ft

Koppány Zsolt, Jókai Anna, Herczeg Ferenc, Szerb Antal: 4 db-os magyar irodalom KÖNYVMENTŐ AJÁNLAT: VII. Olivér+Pro Libertate!+Jákob lajtorjája+Az elkésett halott antikvár

Online ár:

2 390 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág antikvár

 

2 390 Ft - 2 500 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története I-III. antikvár

 

2 390 Ft - 4 990 Ft

Szerb Antal: A harmadik torony antikvár
antikvár

A harmadik torony

Magvető Könyvkiadó

Először jelenik meg önálló kötetben Szerb Antal 1936-os olaszországi útinaplója, melynek néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kap...

 

2 390 Ft - 5 990 Ft

Szerb Antal: A királyné nyaklánca e-Könyv
e-Könyv

A királyné nyaklánca

Lazi Kiadó, 2023

A címben szereplõ fejedelmi ékszer, nem más, mint korának legdrágább nyakéke, egy páratlan kincs, amely tulajdonképpen soha nem is volt a...

Online ár:

2 490 Ft

Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját -  Korok, Arcok, Könyvek, Két cigaretta közt (bővített kiadás) antikvár
antikvár

A varázsló eltöri pálcáját - Korok, Arcok, Könyvek, Két cigaretta közt (bővített kiadás)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó

FÜLSZÖVEG "Ami ezekben a cikkekben azonos a legjobb Szerb-írásokkal, az a folttalan világosság. A politikai tiltakozásnak végtelenül sok...

Online ár:

2 490 Ft

Szerb Antal: Die Pendragon Legende antikvár

 

2 490 Ft - 3 990 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalom történet (Hatodik kiadás.) antikvár
antikvár

Magyar irodalom történet (Hatodik kiadás.)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1978

Világos, közérthetõ stílusának, pontos és szellemes ítéleteinek köszönhetõen ma is ez a legolvasottabb hazai irodalomtörténet. Ennek a kö...

Online ár:

2 490 Ft

Szerb Antal: A kétarcú hallgatás antikvár
antikvár

A kétarcú hallgatás

Magvető Könyvkiadó, 2002

A könyv legfőbb érdekessége (azon túl, hogy számos eddig nehezen hozzáférhető szöveget ad közre) hogy itt, a könnyedebb műfajú írásokban ...

 

2 490 Ft - 11 990 Ft

Szerb Antal: A harmadik torony könyv
könyv

A harmadik torony

Magvető Könyvkiadó, 2023

Először jelenik meg önálló kötetben Szerb Antal 1936-os olaszországi útinaplója, melynek néhány jelenete az Utas és holdvilág lapjain kap...

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz - Marslakók számára könyv
könyv

Budapesti kalauz - Marslakók számára

Magvető Könyvkiadó, 2023

Szerb Antal 1935-ben találkozott a Marslakóval, aki a Bristolban szállt meg, s miután lekefélte ruhájáról a csillagok porát, telefonált a...

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Szerb Antal, Szalay Lenke, Szabó Magda: Ifjúsági regénycsomag antikvár
antikvár

Ifjúsági regénycsomag

Mike és Tsa Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

📢Három könyv📢 Mogyoró; Mogyoró kinövi a kabátját Utas és holdvilág Freskó

Online ár:

2 690 Ft

Casanova, Giacomo: Giacomo Casanova emlékiratai - Szemelvények könyv
könyv

Giacomo Casanova emlékiratai - Szemelvények - Trubadúr Zsebkönyvek 81.

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT, 2025

Giacomo Casanova jóval több volt, mint korának hírhedt nőcsábásza: papnak készült, majd katonatiszt lett, diplomataként éppúgy megállta a...

Online ár:

2 700 Ft

Kiadói ár: 2 999 Ft

Szerb Antal, Máté Gábor: Szerelem a palackban - Gondolatok a könyvtárban és más novellák - Hangoskönyv hangos
hangos

Szerelem a palackban - Gondolatok a könyvtárban és más novellák - Hangoskönyv

HUNGAROTON KIADÓ, 2017

A Hungaroton hangoskönyvében Szerb Antal négy novelláját gyűjtötte össze a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Máté Gábor előadásáb...

Online ár:

2 780 Ft

Eredeti ár: 3 270 Ft

Szerb Antal, Fábián István, Győry János, Várady Imre: 4db. Kincsestár: Az angol irodalom kis tükre + A magyar irodalom kis tükre + A francia irodalom kis tükre + Az olasz irodalom kis tükre antikvár

Online ár:

2 800 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története  (Egy fekete-fehér fotóval. teljes kiadás) antikvár
antikvár

A világirodalom története (Egy fekete-fehér fotóval. teljes kiadás)

Magvető Könyvkiadó, 1989

Kötés típusa: Vászon Oldalszám: 923 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 21 cm x 15 cm ISBN: 963-14-1900-2 Megjeg...

 

2 890 Ft

Szerb Antal: Love in a Bottle antikvár
antikvár

Love in a Bottle

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pushkin Press, 2010

Antal Szerb is best known in the West as the author of three extraordinary novels, most notably \"Journey by Moonlight (1937)\", and a hi...

Online ár:

2 890 Ft

Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban   - Hétköznapok és csodák - A Harmadik Torony antikvár
antikvár

Gondolatok a könyvtárban - Hétköznapok és csodák - A Harmadik Torony

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó

Kötés típusa: Vászon Oldalszám: 761 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 20 cm x 14 cm ISBN: Tartalom Szabolc...

Online ár:

2 890 Ft

Szerb Antal: Korai magyar irodalom (Magyar irodalom I.) antikvár
antikvár

Korai magyar irodalom (Magyar irodalom I.)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

2 900 Ft

Szerb Antal: A világ irodalomtörténete (V. kiafdás) antikvár
antikvár

A világ irodalomtörténete (V. kiafdás)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1941

Online ár:

2 900 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára