Salinger Richárd szerző

Salinger Richárd

Salinger Richárd 1975. február 10-én született Budapesten. Az elemitől az érettségiig hat különböző általános iskolába és két középiskolába járt. Soha nem volt jó tanuló, de szerencséjére csak egy iskolából távolították el. Érettségi után sokáig nem vették fel semmilyen felsőoktatási intézménybe, így dolgozott teherautó sofőrként, másodállásban pedig statisztált a Vígszínházban. Kaszkadőrnek is alkalmazták néhány filmben, majd kisebb nagyobb megszakításokkal több mint egy évet dolgozott külföldön. Mosogató és leszedő fiúként kezdte, aztán felküzdötte magát fagylaltárusnak, hentes is volt néhány hónapig. A tehénpásztori és gyapotszedő állásokkal már nehezebben birkózott meg, viszont nagyon megkedvelte a szállodatakarító és vidámparki gépkezelő posztot. 1997-ben aztán felvették fel az ELTE magyar nyelv és irodalom szakára. Az egyetem mellett újságíróként, majd reklámszöveg íróként dolgozott. Első színdarabját A stég címmel 1998-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. Egy évre rá jött Az írás című második darab, mind a kettő Salinger rendezésében. A stég 2000-ben a Merlin színházba került, Az írást 2005-ben a Temesvári Csiki Gergely Nemzeti Színházban a szerző rendezte meg újra. 2002-ben jelent meg az Ulpius-ház kiadónál első regénye, Apám beájulna címmel. A könyv óriási siker volt, közel harmincezer példányban kelt el. Még ugyanebben az évben a Megafilm megrendelte tőle a regény forgatókönyv változatát, amiből 2003-ra Sas Tamás rendezésében film készült. 2004-ben diplomázott, közben több forgatókönyvet írt külföldi és magyar bérmunkában. 2006-ban jelent meg második regénye A szerelem könyvei. A következő néhány évben tévésorozatokon és nagyjátékfilmeken dolgozott.

Salinger Richárd művei

Salinger Richárd: OMYNO 2. - A beavatás képlete antikvár
antikvár

OMYNO 2. - A beavatás képlete

2012

Mi történik akkor, ha valaki keresztülmegy a beavatáson, és mi történik, ha nem? Egyáltalán mi az a beavatás? Az Omyno első részének ...

 

9 790 Ft - 9 890 Ft

Salinger Richárd: Omyno - A beavatás képlete antikvár
antikvár

Omyno - A beavatás képlete

Bokonon Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2012

Online ár:

6 900 Ft

Salinger Richárd: Az élet megoldó képlete antikvár
antikvár

Az élet megoldó képlete

LIBRI KÖNYVKIADÓ KFT., 2015

Az életnek van megoldó képlete. Sőt, te sem vagy kivétel, a te életednek is van megoldó képlete. Nem is bonyolult, ha tudsz összeadni, ak...

 

6 490 Ft - 11 990 Ft

Salinger Richárd: OMYNO - A visszatérés képlete antikvár
antikvár

OMYNO - A visszatérés képlete - Szép, újszerű

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Paradigma Film Int. Kft., 2010

A születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az é...

Online ár:

1 790 Ft

Salinger Richárd: OMYNO - A visszatérés képlete  (Omyno 1.) antikvár
antikvár

OMYNO - A visszatérés képlete (Omyno 1.)

Antikvár Könyvkínáló

közepes állapotú antikvár könyv

Paradigma, 2010

Saját képekkel - Ismertető: A ​születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amelly...

Online ár:

1 490 Ft

Salinger Richárd: OMYNO - A visszatérés képlete antikvár
antikvár

OMYNO - A visszatérés képlete

Paradigma Film Int. Kft., 2010

A születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az é...

 

1 190 Ft - 2 500 Ft

Salinger Richárd: A szerelem könyvei antikvár
antikvár

A szerelem könyvei

Ulpius-ház, 2006

A bájos, pici vasútállomáson Viktorra vár az egész család: a szerelemkutatás professzora és vonzó felesége, valamint két lányuk, az egyet...

 

890 Ft - 1 490 Ft

Salinger Richárd: Apám beájulna antikvár
antikvár

Apám beájulna

Ulpius-ház

"Barbi cirka ugyanannyi idős lehetett, mint én. Vitán felül elsőleosztásos csaj. Már értem ezt úgy, hogy bárhova megy, az első kört nyeri...

 

890 Ft - 990 Ft

Salinger Richárd: OMYNO - A visszatérés képlete könyv
könyv

OMYNO - A visszatérés képlete - A visszatérés képlete

Paradigma Film Int. Kft., 2010

A születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az é...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Salinger Richárd: Tábori jógakaland könyv
könyv

Tábori jógakaland

Jógakaland, 2019

Szia! Készülj, mert ha ez a mesekönyv egyszer kinyílik, onnantól nincs megállás, kezdetét veszi a Tábori jógakaland! Percek alatt Jógaors...

Online ár:

2 691 Ft

Eredeti ár: 2 990 Ft

Salinger Richárd: Hipnózis itt és most! könyv
könyv

Hipnózis itt és most! - A jelen és a jövő hipnózis technikái, avagy Mi a hipnózis és hogyan használd?

Omyno Kft., 2019

Hogy ne kelljen az elfoglalt, időzavarral küzdő olvasóknak további energiát pazarolni, rendhagyó módon itt és most el is áruljuk a könyv ...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: Az élet megoldó képlete könyv
könyv

Az élet megoldó képlete

Omyno Kft., 2019

Az életnek van megoldó képlete. Sőt, te sem vagy kivétel, a te életednek is van megoldó képlete. Nem is bonyolult, ha tudsz összeadni, ak...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: OMYNO 2. - A beavatás képlete könyv
könyv

OMYNO 2. - A beavatás képlete - A beavatás képlete

Omyno Kft., 2012

Mi történik akkor, ha valaki keresztülmegy a beavatáson, és mi történik, ha nem? Egyáltalán mi az a beavatás? Az Omyno első részének ...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: Omyno hangos
hangos

Omyno

Paradigma Film Int. Kft., 2011

Végre megjelent Salinger Richárd nagysikerű Omyno című regényének hangoskönyv változata. Az író rengeteg humorral és iróniával tárja e...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: Az élet megoldóképlete könyv
könyv

Az élet megoldóképlete

Libri Könyvkiadó, 2015

Sokan vannak, akik egyáltalán nem hisznek a varázslatokban, az átkokban, a boszorkányságban, akiket egy kicsit sem érdekel a karma vagy a...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd, Thomas Gordon: Apám beájulna + P.E.T. - A Szülői Eredményesség Tanulása - a gyereknevelés aranykönyve ( 2 kötet ) könyv
könyv

Apám beájulna + P.E.T. - A Szülői Eredményesség Tanulása - a gyereknevelés aranykönyve ( 2 kötet )

Apám beájulna Salinger Richárd Ulpius-ház - 2002 - 226 oldal Összefoglaló "Barbi cirka ugyanannyi idős lehetett, mint én. Vitán felül...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: Omyno- A visszatérés képlete könyv
könyv

Omyno- A visszatérés képlete

A születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az é...

 

Előjegyezhető

könyv

Erdei jógakaland

A nagy esőzés elmosta az erdei állatok otthonát, és rád vár a feladat, hogy segíts rajtuk. A cél átjutni az erdőn, és elérni Durmi mackó ...

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: Salinger Richárd könyvcsomag (2 kötet📚) könyv
könyv

Salinger Richárd könyvcsomag (2 kötet📚)

Omyno - A beavatás képlete + OMYNO - A visszatérés képlete

 

Előjegyezhető

Salinger Richárd: Apám beájulna! könyv
könyv

Apám beájulna!

"Barbi cirka ugyanannyi idős lehetett, mint én. Vitán felül elsőleosztásos csaj. Már értem ezt úgy, hogy bárhova megy, az első kört nyeri...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára