Saint-Simon herceg

Az újkor legnagyobb történelmi emlékírója, szül. Versaillesben 1675 jan. 15., megh. Párisban 1755 márc. 2. Születése után két év múlva maga XIV. Lajos tartotta keresztvízre. Fiatal korában mint lovastiszt vett részt a belgiumi és Rajna melléki hadjáratokban. Katonai pályáján többször érte mellőzés, amiért is 1702. lemondott ezredesi rangjáról s az udvar körébe húzódott. Itt azonban szintén nem boldogult, mert az udvarról és politikájáról mindenkor szabadon nyilvánította önálló s rendszerint korholó véleményét. XIV. Lajos saját szempontjából méltán tartotta kellemetlen embernek, aki nem tudja befogni a száját (tenir sa langue). S. a testileg kultuszát űző léha környezetben hirdeti a tekintély elvét, a királyságot eszményi magaslatra kívánja emelni, akképp, hogy mindenekelőtt önmaga törekedjék erkölcsi megújhodásra, mert különben az országot kikerülhetetlenül erkölcsi és anyagi bukásba sodorja. Erre nincs más mód, felfogása szerint, mint hogy a mindent egyenlősítő királyi hatalom, mely eddigelé a felcseperedett jöttmentekkel (roturiers parvenus) szövetkezett, ezentúl a főrangúakban keresse hatalma támaszait (copartageants de sa souveraineté). Midőn XIV. Lajos meghalt, Orléansi Fülöppel szövetkezve, nagyban hozzájárult a király végrendeletének ama pontja megváltoztatásához, mely szerint a mainei herceg, a király törvénytelen fia legyen a régens. Ebbeli szolgálataiért a régensi kormány tagja lett, s uralma alatt forró szenvedéllyel dolgozott a nemesség érdekében s a törvényesített hercegek és a polgárság ellen. 1721. diplomáciai küldetésben Spanyolországban járt, hol főként a nemesség intézményének tanulmányozásával foglalkozott. Visszatérésekor azonnal összetűzött a régenssel és annak jobb kezével Dubois bíbornokkal, kiknek piszkos és elvetemedett kormányzata és magánélete, már addig is, bár kormányuknak tagja volt, folytonosan kihívta kritikáját. A régens halála (1723) után rögtön a magánéletbe vonult vissza s odaadó gonddal és szenvedéllyel élt ezentúl egyedül emlékiratai szerkesztésének. Magyarországról is rendkívül sok becses adat van benne elszórva. II. Rákóczi Ferenc történetére elsőrendű kútfő. Ő Rákóczival egészen egykorú volt, kinek szabadságharcát előkészítésétől fogva végig, mint beavatott érdeklődő politikus, kiváló figyelemmel kísérte. Midőn pedig Rákóczi Franciaországba ment, személyes barátság fűzte őket együvé. És ha Rákóczi a kamalduli szerzetesek közelében pihente ki a sivár jelen lélekzsibbasztó gyötrelmeit, S. ugyanakkor nem kevesebb enyhülést talált Rancé abbénál a trappista kolostorban. S.-nak világhírű arcképei közt egyik legremekebb az, melyet Rákócziról festett, aki szerint sokkal jobb, nemesebb és becsületesebb volt, sem minthogy a politikában sokra vihette volna. Hogy S. elismeri Rákóczinak erkölcsi nagyságát, főként azért veendő nagyra, mert nála ez ritkán történik. Az emlékiratok 1691-től 1722-ig terjednek, s hosszas előkészület után 1740-46. években írattak meg. Első teljes kiadásuk 1829. jelent meg.