Robert van Gulik szerző

Robert van Gulik

Robert Hans van Gulikholland orientalista, diplomata, zenész és népszerű író volt. A legismertebbek a Ti (más változatban: Di vagy Dee) bíró nyomozásait bemutató detektívregényei, melyeknek főszereplőjét egy 18. századi kínai regényből kölcsönözte. Robert van Gulik egy katonaorvos fiaként jött a világra. Hollandiában született, de háromtól tizenkét éves koráig Batáviában élt családjával. Kiváló nyelvérzéke már fiatalkorában megmutatkozott. Gyerekfejjel elsajátította a kínai nyelv mandarin változatát és a kantoni nyelvjárást, valamint a maláj és a jávai nyelvet is. Hollandiában, a gimnáziumban az ógörög és a latin, majd a leideni egyetemen az orosz és a szanszkrit nyelvvel foglalkozott, valamint hasznos segítséget nyújtott professzorának. Az egyetem elvégzése után holland diplomáciai szolgálatba lépett. Először Kínában, majd Japánban állomásozott. Amikor Japán 1941-ben hadat üzent többek között Hollandiának is, őt a követség többi tagjával együtt evakuálták. 1942-ben már a Csang Kaj-sek Csungkingban székelő nemzeti kormányát támogató diplomáciai testület titkára. 1943-ban feleségül vette egy mandzsu császári mandarin lányát, Suj Si-fangot, akitől négy gyermeke született. A második világháború után visszatért Hollandiába, majd az Egyesült Államokba települt mint a washingtoni holland nagykövetség tanácsosa. Innen 1949-ben tért vissza Japánba, ahol négy évet töltött. Első könyveit is itt jelentette meg magánkiadásban. Diplomataként 1965-ig még Új-Delhiben, Kuala Lumpurban és Bejrútban állomásozott. 1965-ben tért vissza Hollandiába. Korai halálát rák okozta, 1967. szeptember 24-én hunyt el egy hágai kórházban.

Robert van Gulik művei

Robert van Gulik: Költők és gyilkosok könyv
könyv

Költők és gyilkosok

Jaffa Kiadó, 2015

A VII. századi Kínában járunk. Di bíró, Pu-jang járásfőnöke a holdünnepen éppen a szomszédos Csinhua járás székhelyén vendégeskedik kollé...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 500 Ft

Robert van Gulik: Az elhagyatott templom titka könyv
könyv

Az elhagyatott templom titka

2011

Robert van Gulik (1910–1967) tizenkét éves kora óta a Távol-Keleten élt a szüleivel, ahol megtanult különböző keleti nyelveket. A Tang di...

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Robert van Gulik: A faragott paraván rejtélye könyv
könyv

A faragott paraván rejtélye

Sorozat Könyvek Kiadó, 2011

A hetedik századi Kínában vagyunk, 663-ban. A fiatal főszereplő, Di bíró még mindig Peng-lai járásfőnökeként szolgálja a birodalmat. Megl...

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Robert van Gulik: Az elátkozott tó legendája könyv
könyv

Az elátkozott tó legendája

Sorozat Könyvek Kiadó, 2012

Új állomáshelye kicsinyke, régi város, alig száz kilométerre a fővárostól. Magas hegyek veszik körül, így megmaradt a maga elzártságában....

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Robert van Gulik: A kísértetjárta kolostor könyv
könyv

A kísértetjárta kolostor

Sorozat Könyvek Kiadó, 2012

A hetedik századi Kínában vagyunk. Di bíró és három felesége éppen hazafelé tartanak a fővárosból, amikor a hirtelen kitörő, pusztító vih...

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Robert van Gulik: Gyilkosság Kantonban könyv
könyv

Gyilkosság Kantonban

Európa Könyvkiadó, 2006

Robert van Gulik holland diplomata volt, a kínai kultúra szerelmese és jó ismerője. Krimijei cselekményét a régi kínai bűnügyi történetek...

 

Előjegyezhető

Robert van Gulik: A majom és a tigris könyv
könyv

A majom és a tigris - A kínai detektív

Sorozat Könyvek Kiadó, 2013

Az első történet, amelynek egy majom a titokzatos főszereplője, Han-jüanban játszódik, ugyanott, ahol, Az elátkozott tó legendája. Egy gi...

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Robert van Gulik: A vörös pavilon könyv
könyv

A vörös pavilon - A kínai detektív

Sorozat Könyvek Kiadó, 2013

A Tang-dinasztia idején, a VII. századi Kínában játszódó detektívtörténet főhőse Di bíró. Di bíró ebben a regényben a szomszédos körze...

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 400 Ft

Robert van Gulik: Klokken van Kao-yang idegen
idegen

Klokken van Kao-yang

Rechter Tie wordt overgeplaatst en wordt districtsbestuurder in Kao-Yang. Als hij al snel wordt geconfronteerd met een gruwelijke moord o...

 

Előjegyezhető

Robert van Gulik: THe Chinese Gold Murders idegen
idegen

THe Chinese Gold Murders

An interesting mystery set in Ancient China: the author was a professional diplomat to China during the first years of the 20th century. ...

 

Előjegyezhető

Robert van Gulik: Der See von Han-yuan antikvár
antikvár

Der See von Han-yuan

Szindbád Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Diogenes Verlag, 1991

Online ár:

3 500 Ft

Robert van Gulik: PPoets and Murder antikvár
antikvár

PPoets and Murder

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

CHICAGO UNIVERSITY PRESS

Online ár:

2 990 Ft

Robert van Gulik: Necklace and calabash antikvár
antikvár

Necklace and calabash

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Panther Kiadó, 1967

Online ár:

2 480 Ft

Gulik, Robert van: The Chinese Gold Murders idegen
idegen
Gulik, Robert van

The Chinese Gold Murders

Penguin Books Ltd (UK), 2024

Judge Dee is about to step into the shoes of a dead man...Most people would refuse the job of Magistrate at the lonely port town of Peng-...

Online ár:

5 627 Ft

Eredeti ár: 5 923 Ft

Robert van Gulik:  A kínai haranggyilkosság esete  antikvár

 

940 Ft - 1 260 Ft

Robert van Gulik: Gyilkosság Kantonban antikvár
antikvár

Gyilkosság Kantonban

Európa Könyvkiadó, 2006

Robert van Gulik holland diplomata volt, a kínai kultúra szerelmese és jó ismerője. Krimijei cselekményét a régi kínai bűnügyi történetek...

 

940 Ft - 3 490 Ft

Robert van Gulik: Költők és gyilkosok antikvár
antikvár

Költők és gyilkosok

Jaffa Kiadó, 2015

A VII. századi Kínában járunk. Di bíró, Pu-jang járásfőnöke a holdünnepen éppen a szomszédos Csinhua járás székhelyén vendégeskedik kollé...

 

2 150 Ft - 2 350 Ft

Robert van Gulik: Az elhagyatott templom titka antikvár
antikvár

Az elhagyatott templom titka

Bástya Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Sorozat Könyvek Kiadó, 2011

Robert van Gulik (1910–1967) tizenkét éves kora óta a Távol-Keleten élt a szüleivel, ahol megtanult különböző keleti nyelveket. A Tang di...

Online ár:

3 000 Ft

Robert van Gulik: A faragott paraván rejtélye antikvár
antikvár

A faragott paraván rejtélye

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Sorozat Könyvek Kiadó, 2011

A hetedik századi Kínában vagyunk, 663-ban. A fiatal főszereplő, Di bíró még mindig Peng-lai járásfőnökeként szolgálja a birodalmat. Megl...

Online ár:

2 590 Ft

Robert van Gulik: A majom és a tigris antikvár
antikvár

A majom és a tigris

Sorozat Könyvek Kiadó, 2013

Az első történet, amelynek egy majom a titokzatos főszereplője, Han-jüanban játszódik, ugyanott, ahol, Az elátkozott tó legendája. Egy gi...

 

1 690 Ft - 3 190 Ft

Robert van Gulik: A vörös pavilon antikvár
antikvár

A vörös pavilon

Sorozat Könyvek Kiadó, 2013

A Tang-dinasztia idején, a VII. századi Kínában játszódó detektívtörténet főhőse Di bíró. Di bíró ebben a regényben a szomszédos körze...

 

1 650 Ft - 2 000 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára