Molnár Csaba szerző

Molnár Csaba

Molnár Csaba 1967-ben született Kaposváron. Bár a tanári irányultság, az irodalom és a történelem szeretete okán, közelebb állt hozzá, mégis a közgazdasági pályát választotta. 1991-ben szerezte közgazdászi diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. Ezt követően iratkozott be a Szegedi József Attila Tudományegyetem szociológia szakára. A pályakezdés éveiben, munkája mellett, tanított és több szakcikket publikált. Vezetői munkaköröket tölt(ött) be a Baranyatej Rt-nél, a Kaiser Food Kft-nél, s egy budapesti részvénytársaságnál. A történelem és a szépirodalom megmaradt édes szenvedélynek. Egyetemi évei alatt, és később is folyamatosan írt novellákat. 2011-ben elvégezte a Hungarovox által szervezett íróiskolát. Első publicitást kapott műve az idősebb fiának írt A három kristály legendája című meseregény. Jelenleg novelláskötetén, és a most megjelenő mű folytatásán dolgozik.

Molnár Csaba művei

Molnár Csaba: A három kristály legendája e-Könyv
e-Könyv

A három kristály legendája

Tarandus Kiadó, 2012

Molnár Csaba kezdő íróként izgalmas mesét tár elénk. Olyan világokba vezet, amelyeket gyermekként még megértettünk, de felnőttként nem ér...

Online ár:

980 Ft

Molnár Csaba: A széttört idő legendája e-Könyv
e-Könyv

A széttört idő legendája

Metropolis Media, 2016

Párizs, 1463 - A Châtelet tömlöcében Villon raboskodik, halálos ítéletének végrehajtására várva... Anglia, 1912 - Tatiana Kensington Burr...

Online ár:

2 290 Ft

Molnár Csaba - Sági Gábor: Programozás Turbo Pascal nyelven e-Könyv
e-Könyv

Programozás Turbo Pascal nyelven

BBS-INFO, 2023

A könyv a programozás elméletének ismertetését követően a Turbo Pascal programozási nyelv elsajátításához nyújt hasznos segítséget renget...

Online ár:

490 Ft

Sebők Miklós, Gajduschek György, Molnár Csaba: A magyar jogalkotás minősége könyv
könyv

A magyar jogalkotás minősége - Elmélet, mérés, eredmények

Gondolat Kiadói Kör, 2020

A jogalkotás minőségéről szóló viták a demokratikus országok közéletének egyik állandó témáját adják. Ezekben a vitákban keverednek a pol...

Online ár:

4 750 Ft

Eredeti ár: 5 000 Ft

Molnár Csaba: Rátgéber az Isten! antikvár
antikvár

Rátgéber az Isten!

nincs megadva, 2001

Rátgéber Lászlónak, az Újhegyről érkezett edzőnek és a PVSK női kosárlabda csapatának története.

3 790 Ft - 9 990 Ft

Molnár Csaba, Sági Gábor: Programozás antikvár
antikvár

Programozás

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

BBS-Info Kft., 2002

Programozáselmélet, Quick Basic, Turbo Pascal. Könyvsorozatunk az ECDL vizsgákhoz, Számítógép-kezelő és a Szoftverüzemeltető OKJ-s képzés...

Online ár:

1 190 Ft

Molnár Csaba: Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten antikvár
antikvár

Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten

TIGRISSZIV BT., 2015

Alakformálás-felsőfokon: nemcsak a fogyást, karcsú derekat, feszesebb feneket és melleket jelenti Gyakorlati első lépésként harmincnál tö...

2 910 Ft - 3 090 Ft

Molnár Csaba: A három kristály legendája antikvár
antikvár

A három kristály legendája

Tarandus Kiadó, 2011

Így születnek a legendák   Sam Bostonban éli a tízévesek mindennapjait: iskolába jár, barátaival baseball-meccset néz, lefekvés előtt k...

890 Ft - 2 990 Ft

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Quick Basic nyelven antikvár
antikvár

Programozás Quick Basic nyelven

BBS-E Bt., 1998

E számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyvünk a programozás elméletének ismertetését követően a Quick Basic program...

890 Ft - 1 790 Ft

Molnár Csaba: Az Indonéz Nők Titkai antikvár
antikvár

Az Indonéz Nők Titkai

TIGRISSZIV BT., 2014

Az ételkészítés és a masszírozás művészete Megérkeztünk Indonéziába. Az országba, melyet az indiai utazók Fűszer szigeteknek neveztek, az...

1 390 Ft - 2 800 Ft

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek antikvár
antikvár

Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek

BBS-Info Kft.

Ez a tanfolyamokon és önálló tanulásnál is alkalmazható számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyv az igen elterjedte...

1 390 Ft - 1 490 Ft

Sebők Miklós, Gajduschek György, Molnár Csaba: A magyar jogalkotás minősége antikvár
antikvár

A magyar jogalkotás minősége

Alba Könyvépítõ Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Gondolat Kiadói Kör, 2020

A jogalkotás minőségéről szóló viták a demokratikus országok közéletének egyik állandó témáját adják. Ezekben a vitákban keverednek a pol...

Online ár:

3 690 Ft

Molnár Csaba: Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten könyv
könyv

Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten - Welness az ősi kultúrákból

TIGRISSZIV BT., 2015

Alakformálás-felsőfokon: nemcsak a fogyást, karcsú derekat, feszesebb feneket és melleket jelenti Gyakorlati első lépésként harmincnál tö...

Online ár:

4 655 Ft

Eredeti ár: 4 900 Ft

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek könyv
könyv

Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek

BBS-Info Kft., 2006

Ez a tanfolyamokon és önálló tanulásnál is alkalmazható számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyv az igen elterjedte...

Online ár:

1 430 Ft

Molnár Csaba: A három kristály legendája könyv
könyv

A három kristály legendája

Tarandus Kiadó, 2011

Így születnek a legendák   Sam Bostonban éli a tízévesek mindennapjait: iskolába jár, barátaival baseball-meccset néz, lefekvés előtt k...

Előjegyezhető

Molnár Csaba: Az Indonéz Nők Titkai könyv
könyv

Az Indonéz Nők Titkai

TIGRISSZIV BT., 2014

Az ételkészítés és a masszírozás művészete Megérkeztünk Indonéziába. Az országba, melyet az indiai utazók Fűszer szigeteknek neveztek, az...

Előjegyezhető

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Quick Basic nyelven könyv
könyv

Programozás Quick Basic nyelven

BBS-Info Kft., 1998

E számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyvünk a programozás elméletének ismertetését követően a Quick Basic program...

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk