Max Lowenstein

"Tizenéves koromban hetente háromszor korábban kellett hazamennem a kosáredzésről, hogy jógázzak – anyám ragaszkodott ehhez. Utáltam. Cikinek is, hülyeségnek is tartottam. Viszont néhány hónap múlva elkezdtem érezni a jóga hatását, és egyre jobban vártam a gyakorlásokat. Egyetemistaként aztán úgy gondoltam, hogy a jóga inkább a lányoknak való; persze amíg jártam valakivel, én is jógáztam, de utána abbahagytam. Aztán épp mielőtt lediplomáztam volna – szellemi és fizikai értelemben is rugalmatlanságom csúcsán –, anyám küldött egy videót egy jóginiről, aki nehéz kartámaszos pózokat mutatott be. Ebben a pillanatban örökre megváltozott az életem: láttam valakit, aki egyszerre erős is és hajlékony is volt. A videó ötletet adott. Az egyetem elvégzése után naponta többször jógáztam, a lehető legtöbbet akartam kihozni belőle; de nagyon sok sérülésem volt. Ez az időszak egybeesett életem legsötétebb időszakával. Elkezdtem mélyebben foglalkozni a jógával, és rájöttem, hogy sokkal inkább életmód, mint csupán edzésforma. Jelentkeztem jógaoktató-képzésre, és beleszerettem az akrojógába. Most pedig járom a világot gyönyörű feleségemmel, akivel workshopokat, visszavonulásokat tartunk, fesztiválokat szervezünk. Fő témánk az anatómia és a kartámaszos egyensúlygyakorlatok. A jóga elvitt a stresszes, szorongató, reaktív és agresszív helyzetekből a nyugalom világába, oda, ahol megtalálom a megoldást az életben adódó feladatokra."