Leiner Laura szerző

Leiner Laura

Leiner Laura ifjúsági bestseller szerző, aki 1985 április 22-én látta meg a napvilágot Budapesten. 18 éves volt, amikor megírta első regényét, ami a "Remek!" címet kapta, és megjelent 2005-ben. A szent Johanna Gimi ifjúsági regénysorozata hozta meg számára a sikert, aminek az első kötete 2010-ben jelent meg, és minden egyes félévben megjelent a következő kötet. A Ciceró könyvstúdiónál jelentek meg a Szent Johanna Gimi könyvei, de 2008-ban a "Közhelyek" és "Russel és Bree" című könyvek az Universal Hungary Lap és Könyvkiadónál, csak úgy mint a 2005-ös "" c. könyv folytatása is, aminek a címe "Ez is remek". A Szent Johanna utolsó könyve 2013-ban jeleik meg. Laura a A szent Johanna Gimi könyvsorozattal számos díjat és nevezést kapott, a könyvei pedig sikerlistásak lettek.

Leiner Laura művei

Leiner Laura: Nyomból is megárt a sok könyv
könyv

Nyomból is megárt a sok

A sziporkázóan szellemes mű szédületesen szórakoztató, a filmparódiák stílusához hasonlítható, mégis műfaját tekintve beskatulyázhatatlan...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény + A Szent Johanna gimi 6. - Ketten + A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő ( 3 kötet ) könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 5. - Remény + A Szent Johanna gimi 6. - Ketten + A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő ( 3 kötet )

A Szent Johanna gimi 5. - Remény - Leiner Laura - Carta TEEN, 2021 -511 oldal・füles, kartonált・ISBN: 9786155653209 Összefoglaló "A r...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Ég veled (dedikált) + Maradj velem- Iskolák versenye trilógia 1. és 2. kötete (2 kötet) könyv
könyv

Ég veled (dedikált) + Maradj velem- Iskolák versenye trilógia 1. és 2. kötete (2 kötet)

Ég veled - Iskolák versenye első kötet Leiner Laura L&L Kiadó, 2021 Olvasói vélemények (1) Összefoglaló Újvári Hanna a tinik megszok...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Valahol - Bexi-sorozat 5. kötet + Egyszer - Bexi-sorozat 6. kötet ( 2 kötet ) könyv
könyv

Valahol - Bexi-sorozat 5. kötet + Egyszer - Bexi-sorozat 6. kötet ( 2 kötet )

Valahol - Bexi-sorozat 5. kötet Leiner Laura L&L Kiadó, 2016 - 446 oldal・papír / puha kötés・ Összefoglaló Márk vagy Tomi? Bexi sok...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Késtél + Bábel ( 2 kötet ) könyv
könyv

Késtél + Bábel ( 2 kötet )

Késtél Leiner Laura Gabo Kiadó, 2014 -416 oldal・papír / puha kötés・ Sorozat: BEXI Összefoglaló Budai Rebeka élete tizenhat évesen f...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet könyv
könyv

Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet

Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy; a résztvevők és szervezők is...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet könyv
könyv

Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet

Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy; a résztvevők és szervezők is...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Iskolák versenye II. trilógia 1-3. (Bízz bennem, Higgy nekem, Állj mellém) könyv
könyv

Iskolák versenye II. trilógia 1-3. (Bízz bennem, Higgy nekem, Állj mellém)

1. Leiner Laura: Bízz bennem 2. Leiner Laura: Higgy nekem 3. Leiner Laura: Állj mellém

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Russel & Bee könyv
könyv

Russel & Bee

Lebilincselően izgalmas, meghökkentően csavaros, egyben szórakoztató krimisztori három bizakodó jóbarátról, akik pubot nyitnak London egy...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Bexi sorozat 1-6. (Késtél, Hullócsillag, Illúzió, Nélküled, Valahol, Egyszer) könyv
könyv

Bexi sorozat 1-6. (Késtél, Hullócsillag, Illúzió, Nélküled, Valahol, Egyszer)

1. Leiner Laura: Késtél 2. Leiner Laura: Hullócsillag 3. Leiner Laura: Illúzió 4. Leiner Laura: Nélküled 5. Leiner Laura: Valahol 6....

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a v...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Iskolák versenye trilógia 1-3. (Ég veled, Maradj velem, Emlékezz rám) könyv
könyv

Iskolák versenye trilógia 1-3. (Ég veled, Maradj velem, Emlékezz rám)

1. Leiner Laura: Ég veled 2. Leiner Laura: Maradj velem 3. Leiner Laura: Emlékezz rám

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Leiner Laura könyvcsomag (4 kötet 📚) könyv
könyv

Leiner Laura könyvcsomag (4 kötet 📚)

Késtél + Hullócsillag + Illúzió + Nélküled

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Leiner Laura könyvcsomag antikvár
antikvár

Leiner Laura könyvcsomag

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

L&L Kiadó

📢 három kötet. A Szent Johanna gimi 2.(2016), A Szent Johanna gimi 3.(2018), A Szent Johanna gimi 4.(2018).

Online ár:

7 990 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1.-2.: Kezdet + Együtt antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 1.-2.: Kezdet + Együtt

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft.

Online ár:

11 990 Ft

Leiner Laura: Hullócsillag könyv
könyv

Hullócsillag

Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot visz...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Remek! antikvár

 

9 990 Ft - 19 990 Ft

Leiner Laura: Remek antikvár
antikvár

Remek

KönyvErdő online antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Universal Hungary, 2005

Online ár:

19 990 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt... Tizedik első félévében azonban eg...

Online ár:

3 200 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztályk...

 

3 350 Ft - 3 400 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!...

 

3 290 Ft - 14 990 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt... Tizedik első félévében azonban e...

 

3 000 Ft - 3 600 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!...

 

2 190 Ft - 6 890 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 2.

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

" Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. - Green Day szól a zsebedben - mon...

 

3 290 Ft - 3 700 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 1.

Eiffel Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

"- Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket - sóhajtotta tettetett unalommal ...

Online ár:

2 500 Ft

Leiner Laura: Szent Johanna gimi: Barátok (4.) antikvár
antikvár

Szent Johanna gimi: Barátok (4.)

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

Online ár:

3 100 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 5. - Remény

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek... A 11/b-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközb...

Online ár:

3 190 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. - Barátok antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidá...

 

3 290 Ft - 4 990 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos...

 

2 290 Ft - 3 000 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2012

December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a v...

Online ár:

3 500 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8.  1-2. - Örökké antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 8. 1-2. - Örökké

Négy év, amit nem felejtesz el. "Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt his...

 

4 990 Ft - 6 490 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/2.: Örökké antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 8/2.: Örökké

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013

 

3 000 Ft - 11 990 Ft

Leiner Laura: Bábel antikvár
antikvár

Bábel

„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen  visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humor...

 

1 990 Ft - 3 790 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/1. antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi 8/1.

Abaúj Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013

Négy év, amit nem felejtesz el. "Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt his...

Online ár:

3 900 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi kalauz antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi kalauz

Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013

Minden, amit a Szent Johanna gimi könyvsorozatról tudni akartál, egyetlen kötetben. A tartalomból: - gyakran ismételt kérdések, és vá...

 

5 900 Ft - 8 490 Ft

Leiner Laura: Akkor szakítsunk könyv
könyv

Akkor szakítsunk

Gabo Kiadó, 2014

Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buli...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára