Leiner Laura szerző

Leiner Laura

Leiner Laura ifjúsági bestseller szerző, aki 1985 április 22-én látta meg a napvilágot Budapesten. 18 éves volt, amikor megírta első regényét, ami a "Remek!" címet kapta, és megjelent 2005-ben. A szent Johanna Gimi ifjúsági regénysorozata hozta meg számára a sikert, aminek az első kötete 2010-ben jelent meg, és minden egyes félévben megjelent a következő kötet. A Ciceró könyvstúdiónál jelentek meg a Szent Johanna Gimi könyvei, de 2008-ban a "Közhelyek" és "Russel és Bree" című könyvek az Universal Hungary Lap és Könyvkiadónál, csak úgy mint a 2005-ös "" c. könyv folytatása is, aminek a címe "Ez is remek". A Szent Johanna utolsó könyve 2013-ban jeleik meg. Laura a A szent Johanna Gimi könyvsorozattal számos díjat és nevezést kapott, a könyvei pedig sikerlistásak lettek.

Leiner Laura művei - 2. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Leiner Laura: A  Szent Johanna gimi 1 -5. Kezdet, Együtt, Egyedül, Barátok, Remény ( 5 kötet) antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 1 -5. Kezdet, Együtt, Egyedül, Barátok, Remény ( 5 kötet)

    KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

    Online ár:

    12 521 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

    KönyvErdő online antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

    Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt... Tizedik első félévében azonban eg...

    Online ár:

    5 990 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

    Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!...

    2 890 Ft - 14 990 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 3. - Egyedül

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

    Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt... Tizedik első félévében azonban e...

    3 600 Ft - 4 690 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

    Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!...

    1 990 Ft - 7 000 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

    Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztályk...

    2 790 Ft - 3 250 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 1.

    A Hely Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2010

    "- Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket - sóhajtotta tettetett unalommal ...

    Online ár:

    3 600 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. - Barátok könyv
    könyv

    A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

    Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidá...

    Előjegyezhető

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény könyv
    könyv

    A Szent Johanna gimi 5. - Remény

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

    Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek... A 11/b-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközb...

    Előjegyezhető

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. - Barátok antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 4. - Barátok

    Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy konfliktus után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is: mostantól vidá...

    3 090 Ft - 3 790 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 5. - Remény

    Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek... A 11/b-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközb...

    1 400 Ft - 8 490 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 4.

    A Hely Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

    "- Reni? - kérdezte. - Igen? - kérdeztem vissza döbbenten. - Jössz velem? - Nem! - szólt vissza Arnold helyettem, mire mindenki kérdőn...

    Online ár:

    3 600 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 5. - Remény

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2011

    1 290 Ft - 2 890 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten könyv
    könyv

    A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2012

    December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a v...

    Előjegyezhető

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő könyv
    könyv

    A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2012

    Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos...

    Online ár:

    2 542 Ft

    Eredeti ár: 2 990 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő (dedikált) - Dedikált antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő (dedikált) - Dedikált

    Mike és Tsa Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2012

    Online ár:

    9 500 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

    December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a v...

    2 910 Ft - 5 990 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő

    Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos...

    2 000 Ft - 4 690 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/2.: Örökké antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 8/2.: Örökké

    Vonnegut Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013

    Online ár:

    3 990 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/1. antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 8/1.

    Mike és Tsa Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013

    Négy év, amit nem felejtesz el. "Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt his...

    Online ár:

    3 490 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/1.: Örökké antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 8/1.: Örökké

    Győri Antikvárium

    hibátlan, olvasatlan példány

    Ciceró Könyvstúdió Kft., 2013

    Online ár:

    2 990 Ft

  • Leiner Laura: Bábel antikvár
    antikvár

    Bábel

    „Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen  visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humor...

    1 790 Ft - 3 790 Ft

  • Leiner Laura: Bábel antikvár
    antikvár

    Bábel

    Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utols...

    1 690 Ft - 7 500 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8.  1-2. - Örökké antikvár
    antikvár

    A Szent Johanna gimi 8. 1-2. - Örökké

    2013

    Négy év, amit nem felejtesz el. "Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt his...

    4 690 Ft - 5 190 Ft

  • Leiner Laura: Késtél könyv
    könyv

    Késtél - Bexi-sorozat 1. kötet

    Gabo Kiadó, 2014

    Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra...

    Előjegyezhető

  • Leiner Laura: Akkor szakítsunk könyv
    könyv

    Akkor szakítsunk

    Gabo Kiadó, 2014

    Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buli...

    Előjegyezhető

  • Leiner Laura: Akkor szakítsunk antikvár
    antikvár

    Akkor szakítsunk

    Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buli...

    1 390 Ft - 3 590 Ft

  • Leiner Laura: Akkor szakítsunk antikvár
    antikvár

    Akkor szakítsunk

    Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy ros...

    1 790 Ft - 7 500 Ft

  • Leiner Laura: Késtél antikvár
    antikvár

    Késtél

    Központi Antikvárium Kft.

    jó állapotú antikvár könyv

    Gabo Kiadó, 2014

    Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Kést...

    Online ár:

    3 000 Ft

  • Leiner Laura: Késtél  antikvár
    antikvár

    Késtél

    Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra...

    2 500 Ft - 3 490 Ft

  • Leiner Laura: Hullócsillag könyv
    könyv

    Hullócsillag - Bexi-sorozat 2. kötet

    Gabo Kiadó, 2015

    Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot visz...

    Előjegyezhető

  • Leiner Laura: Illúzió e-Könyv
    e-Könyv

    Illúzió

    L&L Kiadó, 2015

    Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége utá...

    Online ár:

    2 243 Ft

  • Leiner Laura: Hullócsillag antikvár
    antikvár

    Hullócsillag

    Gabo Kiadó

    Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot visz...

    1 990 Ft - 3 200 Ft

  • Leiner Laura: Hullócsillag antikvár
    antikvár

    Hullócsillag

    Antikvár Könyvek Kft.

    jó állapotú antikvár könyv

    Gabo Kiadó, 2015

    Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba. Azóta megje...

    Online ár:

    2 190 Ft

  • Leiner Laura: Illúzió antikvár
    antikvár

    Illúzió

    L&L Kiadó, 2015

    Bexi - civil nevén Budai Rebeka - második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége utá...

    2 500 Ft - 3 590 Ft

  • Leiner Laura: Késtél e-Könyv
    e-Könyv

    Késtél

    L&L Kiadó, 2016

    Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Kést...

    Online ár:

    2 243 Ft

  • Leiner Laura: Valahol e-Könyv
    e-Könyv

    Valahol

    L&L Kiadó, 2016

    Márk vagy Tomi?  Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta ...

    Online ár:

    2 242 Ft

  • Leiner Laura: Hullócsillag e-Könyv
    e-Könyv

    Hullócsillag

    L&L Kiadó, 2016

    Már bő egy év eltelt azóta, hogy Budai Rebeka posztolta barátjának a Késtélt, és ezzel immár Bexiként berobbant a köztudatba. Azóta megje...

    Online ár:

    2 243 Ft

  • Leiner Laura: Nélküled e-Könyv
    e-Könyv

    Nélküled

    L&L Kiadó, 2016

    Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapc...

    Online ár:

    2 242 Ft

  • Leiner Laura: Bábel e-Könyv
    e-Könyv

    Bábel

    L&L Kiadó, 2016

    Zsófi tizenhét éves és RHCP rajongói blogot ír, ezért nem is kérdés, hogy az idei Bábelfesztre egész hetes bérletet vesz, hiszen az utols...

    Online ár:

    2 542 Ft

  • Leiner Laura: Akkor szakítsunk e-Könyv
    e-Könyv

    Akkor szakítsunk

    L&L Kiadó, 2016

    Miért kell a szilveszternek feltétlenül az önfeledt bulizásról szólnia? Van az úgy, hogy az ember legfeljebb annyira vágyik, hogy egy ros...

    Online ár:

    2 243 Ft

  • Leiner Laura: Ketten - A Szent Johanna gimi e-Könyv
    e-Könyv

    Ketten - A Szent Johanna gimi

    L&L Kiadó, 2016

    „– Mi a diagnózis? – kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot. – Melyik...

    Online ár:

    2 624 Ft

  • Leiner Laura: Kezdet e-Könyv
    e-Könyv

    Kezdet

    L&L Kiadó, 2016

    „- Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket - sóhajtotta tettetett unalommal ...

    Online ár:

    2 774 Ft

  • Leiner Laura: Együtt e-Könyv
    e-Könyv

    Együtt

    L&L Kiadó, 2016

    „Felfelé baktattunk a dombon, amikor Virág kérdőn körbefordult, és a tekintete megállapodott rajtam. - Green Day szól a zsebedben - mondt...

    Online ár:

    2 242 Ft

  • Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 4. - Barátok e-Könyv
    e-Könyv

    A Szent Johanna Gimi 4. - Barátok

    L&L Kiadó, 2016

    – Reni? – kérdezte.  – Igen? – kérdeztem vissza döbbenten. – Jössz velem?  – Nem! – szólt vissza Arnold helyette...

    Online ár:

    2 774 Ft

  • Leiner Laura: Útvesztő e-Könyv
    e-Könyv

    Útvesztő

    L&L Kiadó, 2016

    Részlet a könyvből: „– Bolond vagy – nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. – Na, komolyan. A továbbtanulás? – Az is. De a jelen ...

    Online ár:

    2 242 Ft

  • Leiner Laura: Örökké e-Könyv
    e-Könyv

    Örökké

    L&L Kiadó, 2016

    „– Van valami, amiért még mindig haragszol az elmúlt évekből? – néztem a szemébe, amikor megálltunk a kapunkban. – Nem. Nincs – szólt ősz...

    Online ár:

    2 990 Ft

  • Leiner Laura: Egyedül e-Könyv
    e-Könyv

    Egyedül

    L&L Kiadó, 2016

    „Cortez kikerült minket, lesétált a lépcsőn, miközben a lány már megindult felé. Tudtam, hogy rá vár, tudtam, hogy ő csak Viki lehet, de ...

    Online ár:

    2 242 Ft

  • Leiner Laura: Remény e-Könyv
    e-Könyv

    Remény

    L&L Kiadó, 2016

    „A ragyogó napsütésbe kilépve ösztönösen hunyorogtam, majd megtorpantam. Ültek a padomon. Kissé megremegett a térdem, de azért erőt vette...

    Online ár:

    2 774 Ft

  • Leiner Laura: 2 db Leiner Laura: (1) Késtél + (3) Illúzió (Bexi-sorozat) antikvár
    antikvár

    2 db Leiner Laura: (1) Késtél + (3) Illúzió (Bexi-sorozat)

    Weöres Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    L&L Kiadó, 2016

    Online ár:

    6 390 Ft

  • Leiner Laura: Valahol antikvár
    antikvár

    Valahol

    Márk vagy Tomi? Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta e...

    2 990 Ft - 3 700 Ft

  • Leiner Laura: Nélküled antikvár
    antikvár

    Nélküled

    Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapc...

    2 490 Ft - 3 690 Ft

  • Leiner Laura: Egyszer e-Könyv
    e-Könyv

    Egyszer

    L&L Kiadó, 2017

    Bexi kezd besokallni a popszakmától. A lehetőség, hogy folytathatja  tanulmányait, ráadásul olyasmivel foglalkozhat, amit igazán szeret, ...

    Online ár:

    2 243 Ft

  • Leiner Laura: Ég veled e-Könyv
    e-Könyv

    Ég veled

    L&L Kiadó, 2017

    Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apuká...

    Online ár:

    2 620 Ft

  • Leiner Laura: Ég veled antikvár
    antikvár

    Ég veled

    L&L Kiadó

    Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apuká...

    2 290 Ft - 3 490 Ft

  • Leiner Laura: Egyszer antikvár
    antikvár

    Egyszer

    L&L Kiadó

    Bexi kezd besokallni a popszakmától. A lehetőség, hogy folytathatja tanulmányait, ráadásul olyasmivel foglalkozhat, amit igazán szeret, ...

    2 490 Ft - 3 290 Ft

  • Leiner Laura: Maradj velem e-Könyv
    e-Könyv

    Maradj velem

    L&L Kiadó, 2018

    Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megméretteté...

    Online ár:

    2 620 Ft

  • Leiner Laura: Maradj velem antikvár
    antikvár

    Maradj velem

    L&L Kiadó

    Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megméretteté...

    3 290 Ft - 3 700 Ft

  • Leiner Laura: Emlékezz rám könyv
    könyv

    Emlékezz rám - Iskolák versenye harmadik kötet

    L&L Kiadó, 2019

    Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy ...

    Online ár:

    3 910 Ft

    Eredeti ár: 4 599 Ft

  • Leiner Laura: Emlékezz rám e-Könyv
    e-Könyv

    Emlékezz rám

    L&L Kiadó, 2019

    Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy ...

    Online ár:

    2 620 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk