Krasznahorkai László szerző

Krasznahorkai László

1954-ben született Gyulán. 1974 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten, majd 1983-ban az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Műveiből Tarr Béla rendezett nagy sikerű filmeket (Kárhozat, Az utolsó hajó, Sátántangó, Werckmeister-harmóniák). Bejárta Mongóliát és Kínát (ez utóbbit többször is: 1990-ben,1998-ban, 2002-ben), egy teherhajóval utazott az Atlanti-óceánon (1992), de a Háború és háború című munkájához 1992 és 1998 között barangolt Európában és Amerikában (Detroit, New York, Koppenhága, Helsingör, Köln, London, Kréta, Velence, Róma stb.) egyaránt. 1996-ban járt Boszniában, majd a következő évben Japánba utazott, 2000-ben fél éves ösztöndíjat elnyerve Kyotóban élt (amire 2005-ben újra alkalma nyílt). 2001-ben – szintén ösztöndíjjal – egy évet Svájcban töltött. Több könyve jelent meg németül, angolul, bolgárul, spanyolul, franciául, lengyelül, csehül és japánul.

Krasznahorkai László művei - 3. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Krasznahorkai László: Zsömle odavan könyv
    könyv

    Zsömle odavan

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok minden...

    Borító ár:

    6 999 Ft

  • Krasznahorkai László: Herscht 07769 könyv
    könyv

    Herscht 07769

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mon...

    Borító ár:

    7 999 Ft

  • Krasznahorkai László: Háború és háború könyv
    könyv

    Háború és háború

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki...

    Borító ár:

    6 999 Ft

  • Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó könyv
    könyv

    Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    Halk szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. Az állomás - Kyoto délkeleti negye...

    Borító ár:

    5 499 Ft

  • Krasznahorkai László: Az utolsó farkas könyv
    könyv

    Az utolsó farkas

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozvá...

    Borító ár:

    4 499 Ft

  • Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak könyv
    könyv

    Mindig Homérosznak

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével Annak, "aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik mia...

    Borító ár:

    6 999 Ft

  • Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok e-Könyv
    e-Könyv

    Kegyelmi viszonyok

    Magvető, 2026

    „Hőseim fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol ...

    Kiadói ár:

    3 499 Ft

  • Krasznahorkai László: Sátántangó e-hangoskönyv
    e-hangoskönyv

    Sátántangó

    Magvető Hangoskönyvek, 2026

    Valamikor a nyolcvanas évek elején, valahol Délkelet-Magyarországon, egy egykor volt mezőgazdasági telep eleven romjain bontakozik ki a S...

    Kiadói ár:

    7 999 Ft

  • Krasznahorkai, László: Enough About Angels: The Nobel Lecture idegen
    idegen
    Krasznahorkai, László

    Enough About Angels: The Nobel Lecture

    Norton & Company, 2026

    Addressed to a rapt audience in Stockholm two days before being awarded his Nobel Prize, László Krasznahorkai's moving lecture asks: "Hum...

    Borító ár:

    3 831 Ft

  • Krasznahorkai, László: Chasing Homer idegen
    idegen
    Krasznahorkai, László

    Chasing Homer

    Norton & Company, 2026

    Borító ár:

    5 868 Ft

  • Krasznahorkai László: Sátántangó - Díszkiadás könyv
    könyv

    Sátántangó - Díszkiadás

    Magvető Könyvkiadó, 2026

    "Eredetileg azt szerettem volna, ha a kötet név nélkül jelenik meg. Nem akartam ráírni a nevemet, mivel a regény szövege nem indokolta ez...

    Kiadói ár:

    7 999 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Borító ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Fogyasztói ár: kedvezmény nélküli ár

Kedvezményes ár: a dolgozói kedvezménnyel csökkentett ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Borító ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Fogyasztói ár: kedvezmény nélküli ár

Kedvezményes ár: a dolgozói kedvezménnyel csökkentett ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára