Krasznahorkai László
1954-ben született Gyulán. 1974 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten, majd 1983-ban az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Műveiből Tarr Béla rendezett nagy sikerű filmeket (Kárhozat, Az utolsó hajó, Sátántangó, Werckmeister-harmóniák). Bejárta Mongóliát és Kínát (ez utóbbit többször is: 1990-ben,1998-ban, 2002-ben), egy teherhajóval utazott az Atlanti-óceánon (1992), de a Háború és háború című munkájához 1992 és 1998 között barangolt Európában és Amerikában (Detroit, New York, Koppenhága, Helsingör, Köln, London, Kréta, Velence, Róma stb.) egyaránt. 1996-ban járt Boszniában, majd a következő évben Japánba utazott, 2000-ben fél éves ösztöndíjat elnyerve Kyotóban élt (amire 2005-ben újra alkalma nyílt). 2001-ben – szintén ösztöndíjjal – egy évet Svájcban töltött. Több könyve jelent meg németül, angolul, bolgárul, spanyolul, franciául, lengyelül, csehül és japánul.
Krasznahorkai László művei
-
Online ár:
4 899 Ft
19 pont Perceken belül -
Online ár:
5 599 Ft
22 pont Perceken belül -
Online ár:
6 299 Ft
25 pont Perceken belül -
Online ár:
4 899 Ft
19 pont Perceken belül -
Online ár:
4 899 Ft
19 pont Perceken belül -
Online ár:
4 899 Ft
19 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
4 199 Ft
0 pont Perceken belül -
Online ár:
5 599 Ft
22 pont Perceken belül -
Online ár:
3 499 Ft
13 pont Perceken belül -
Online ár:
3 499 Ft
13 pont Perceken belül -
Online ár:
5 599 Ft
22 pont Perceken belül -
Online ár:
3 199 Ft
12 pont Perceken belül -
Online ár:
4 899 Ft
19 pont Perceken belül -
Online ár:
3 999 Ft
15 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
3 499 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
6 999 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
3 499 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
3 499 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
5 599 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
4 599 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
5 599 Ft
0 pont Perceken belül -
Kiadói ár:
7 999 Ft
0 pont Perceken belül -
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Raktáron 23 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Raktáron 0 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft
Raktáron 30 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Raktáron 23 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
Raktáron 0 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Raktáron 23 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Raktáron 27 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Raktáron 23 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Raktáron 17 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Raktáron 27 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Raktáron 22 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
4 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Raktáron 18 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Raktáron 17 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
6 175 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Raktáron 24 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Raktáron 23 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
7 600 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Raktáron 30 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Raktáron 27 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Raktáron 17 pont 1 - 2 munkanap -
Online ár:
10 953 Ft
Eredeti ár: 12 885 Ft
Raktáron 43 pont 1 - 2 munkanap -
17 000 Ft - 18 990 Ft
-
18 000 Ft - 29 990 Ft
-
19 990 Ft - 39 990 Ft
-
13 890 Ft - 19 990 Ft
-
9 990 Ft - 29 990 Ft
-
18 000 Ft - 29 990 Ft
-
11 990 Ft - 29 990 Ft
-
Online ár:
29 990 Ft
Beszállítói készleten 119 pont 4 - 6 munkanap -
9 990 Ft - 29 990 Ft
-
Online ár:
14 990 Ft
Beszállítói készleten 59 pont 6 - 8 munkanap -
36 990 Ft
-
37 490 Ft
-
17 990 Ft
-
Online ár:
28 900 Ft
Beszállítói készleten 115 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
149 990 Ft
Beszállítói készleten 599 pont 6 - 8 munkanap -
Online ár:
39 999 Ft
Beszállítói készleten 159 pont 6 - 8 munkanap -
17 990 Ft - 29 990 Ft
-
antikvár
Krasznahorkai László 6 könyve Olvasatlan állapotban -Sátántangó Herscht 07769 -Kegyelmi viszonyok- Állatvanbent - Az utolsó farkas - Az ellenállás melankóliája
Online ár:
89 999 Ft
Beszállítói készleten 359 pont 6 - 8 munkanap -
14 940 Ft - 19 990 Ft