Krasznahorkai László szerző

Krasznahorkai László

1954-ben született Gyulán. 1974 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten, majd 1983-ban az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Műveiből Tarr Béla rendezett nagy sikerű filmeket (Kárhozat, Az utolsó hajó, Sátántangó, Werckmeister-harmóniák). Bejárta Mongóliát és Kínát (ez utóbbit többször is: 1990-ben,1998-ban, 2002-ben), egy teherhajóval utazott az Atlanti-óceánon (1992), de a Háború és háború című munkájához 1992 és 1998 között barangolt Európában és Amerikában (Detroit, New York, Koppenhága, Helsingör, Köln, London, Kréta, Velence, Róma stb.) egyaránt. 1996-ban járt Boszniában, majd a következő évben Japánba utazott, 2000-ben fél éves ösztöndíjat elnyerve Kyotóban élt (amire 2005-ben újra alkalma nyílt). 2001-ben – szintén ösztöndíjjal – egy évet Svájcban töltött. Több könyve jelent meg németül, angolul, bolgárul, spanyolul, franciául, lengyelül, csehül és japánul.

Krasznahorkai László művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Krasznahorkai László: Sátántangó könyv
könyv

Sátántangó

Magvető Könyvkiadó, 2025

Várható megjelenés: 2025.11.27 A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés ...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája könyv
könyv

Az ellenállás melankóliája

Magvető Könyvkiadó, 2025

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Krasznahorkai László: Herscht 07769 könyv
könyv

Herscht 07769

Magvető Könyvkiadó, 2025

Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mon...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Krasznahorkai László: Zsömle odavan könyv
könyv

Zsömle odavan

Magvető Könyvkiadó, 2025

Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok minden...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Krasznahorkai László: Sátántangó könyv
könyv

Sátántangó

Magvető Könyvkiadó, 2025

Puhatáblás kiadás! Valamikor a nyolcvanas évek elején, valahol Délkelet-Magyarországon, egy egykor volt mezőgazdasági telep eleven romjai...

Online ár:

4 500 Ft

Kiadói ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága könyv
könyv

A magyar nemzet biztonsága

Magvető Könyvkiadó, 2025

Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivaló...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

Krasznahorkai László: Az utolsó farkas könyv
könyv

Az utolsó farkas

Magvető Könyvkiadó, 2025

Várható megjelenés: 2025.11.27 Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvend...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Krasznahorkai László: Megy a világ könyv
könyv

Megy a világ

Magvető Könyvkiadó, 2025

Várható megjelenés: 2025.11.27 "mintha feltettek volna a Titanicra" Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdeteko...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Krasznahorkai László; Max Neumann: Állatvanbent könyv
könyv

Állatvanbent

Magvető Könyvkiadó, 2025

"Minden tér szűk nekem." Krasznahorkai a Neumann-képek terébe férkőzve alkotja lesújtó, maga alá gyötrő és egyszerre gyönyörű mondatai...

Online ár:

4 500 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: Az urgai fogoly könyv
könyv

Az urgai fogoly

Magvető Könyvkiadó, 2025

Várható megjelenés: 2025.11.27 Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egys...

Online ár:

6 175 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Krasznahorkai László: Sátántangó könyv
könyv

Sátántangó

Magvető Könyvkiadó, 2025

Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a ma...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol könyv
könyv

Nem kérdez, nem válaszol - (Huszonöt beszélgetés, ugyanarról)

Magvető Könyvkiadó, 2025

Várható megjelenés: 2025.11.27 A cím megtévesztő: Krasznahorkaitól sokan kérdeznek sokat, ő pedig alázattal és nagy körültekintéssel v...

Online ár:

7 600 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

e-Könyv

A magyar nemzet biztonsága

Magvető, 2025

Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivaló...

Kiadói ár:

4 199 Ft

Krasznahorkai László - Max Neumann: ÁllatVanBent e-Könyv
e-Könyv

ÁllatVanBent

Magvető, 2025

"Minden tér szűk nekem."Krasznahorkai a Neumann-képek terébe férkőzve alkotja lesújtó, maga alá gyötrő és egyszerre gyönyörű mondatait. A...

Kiadói ár:

3 499 Ft

Krasznahorkai, László: Herscht 07769 idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Herscht 07769 - Florian Herschts Bach-Roman | Nobelpreis für Literatur 2025

FISCHER Taschenbuch, 2025

Kana wäre eine vergessene Stadt irgendwo in Thüringen, hätte ihre abgelegene Trostlosigkeit nicht Neonazis angelockt. Die Einwohner betra...

Online ár:

6 483 Ft

Eredeti ár: 6 824 Ft

e-hangos

A magyar nemzet biztonsága

Magvető Hangoskönyvek, 2025

Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivaló...

Kiadói ár:

6 999 Ft

Krasznahorkai, László: Die Welt voran idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Die Welt voran - Nobelpreis für Literatur 2025

FISCHER Taschenbuch, 2025

Dem Zauber des Beginns ist immer schon der Schrecken des Endes eingeschrieben. Von den europäischen Schriftstellern seiner Generation hat...

Online ár:

6 483 Ft

Eredeti ár: 6 824 Ft

Krasznahorkai, László: Baron Wenckheims Rückkehr idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Baron Wenckheims Rückkehr - Roman | Nobelpreis für Literatur 2025

FISCHER Taschenbuch, 2025

'Jedes meiner Bücher soll die literarische Landkarte verschieben.' - László Krasznahorkai, 2015 mit dem International Man Booker Prize au...

Online ár:

7 299 Ft

Eredeti ár: 7 683 Ft

Krasznahorkai, László: Zsömle ist weg idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Zsömle ist weg - Roman | Nobelpreis für Literatur 2025

S. FISCHER Verlag GmbH, 2025

'Zsömle trage er im Herzen' - der neue Roman des Literaturnobelpreisträgers In 'Zsömle ist weg' überrascht László Krasznahorkai mit einem...

 

Előjegyezhető

e-Könyv

Rombolás és bánat az Ég alatt

Magvető, 2025

Krasznahorkai visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle a regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor "...

Kiadói ár:

5 599 Ft

Krasznahorkai László: A stockholmi beszéd könyv
könyv

A stockholmi beszéd

Magvető Könyvkiadó, 2025

Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznaho...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: A magyar nemzet biztonsága antikvár
antikvár

A magyar nemzet biztonsága

Magvető Könyvkiadó, 2025

Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez kiderül Krasznahorkai László új könyvéből, és emellett más lényeges tudnivaló...

 

4 990 Ft

Krasznahorkai László: Zsömle odavan e-Könyv
e-Könyv

Zsömle odavan

Magvető, 2024

Megannyi menekülő Krasznahorkai-hős után a szerző új regényének főszereplőjét, a 91 éves Kada Józsi bácsit, aki hiába tett meg sok minden...

Online ár:

4 599 Ft

Krasznahorkai, László: The World Goes On idegen
idegen
Krasznahorkai, László

The World Goes On

Norton & Company, 2024

In The World Goes On, a narrator first speaks directly, then narrates a number of unforgettable stories, and then bids farewell ("here I ...

Online ár:

5 479 Ft

Eredeti ár: 5 767 Ft

Krasznahorkai László: Háború és háború könyv
könyv

Háború és háború

Magvető Könyvkiadó, 2023

A Háború és háború főhőse egy vidéki levéltáros, Dr. Korin György, aki munkahelyén váratlanul egy különös kéziratra bukkan. Nem tudni, ki...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Krasznahorkai, László: Im Wahn der Anderen idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Im Wahn der Anderen - Drei Erzählungen | Nobelpreis für Literatur 2025

S. FISCHER Verlag GmbH, 2023

Drei Erzählungen von dem Meister der literarischen Halluzination László Krasznahorkai - mit Zeichnungen von Max Neumann und einem Schlagz...

Online ár:

15 348 Ft

Eredeti ár: 16 155 Ft

Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok könyv
könyv

Kegyelmi viszonyok - Halálnovellák

Magvető Könyvkiadó, 2022

Várható megjelenés: 2025.11.27 "Hőseim fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, min...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai, László: Spadework for a Palace idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Spadework for a Palace

Norton & Company, 2022

Spadework for a Palace bears the subtitle "Entering the Madness of Others" and offers an epigraph: "Reality is no obstacle." Indeed. This...

Online ár:

7 085 Ft

Eredeti ár: 7 457 Ft

Krasznahorkai, László: A Mountain to the North, a Lake to the South, Paths to the West, a River to the East idegen
idegen
Krasznahorkai, László

A Mountain to the North, a Lake to the South, Paths to the West, a River to the East

Norton & Company, 2022

The grandson of Prince Genji lives outside of space and time and wanders the grounds of an old monastery in Kyoto. The monastery, too, is...

Online ár:

6 661 Ft

Eredeti ár: 7 011 Ft

Krasznahorkai László: Herscht 07769 antikvár
antikvár

Herscht 07769

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Könyvkiadó, 2022

Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mon...

Online ár:

24 990 Ft

Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent könyv
könyv

Seiobo járt odalent

Magvető Könyvkiadó, 2021

Várható megjelenés: 2025.11.27 Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai László...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Krasznahorkai László: Herscht 07769 e-Könyv
e-Könyv

Herscht 07769

Magvető, 2021

Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a thüringiai kisvárosban élő falmosó, mo...

Online ár:

5 599 Ft

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak e-hangos
e-hangos

Mindig Homérosznak

Magvető Hangoskönyvek, 2021

Homéroszi meneküléstörténet zenével. Annak, „aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" - ...

Online ár:

3 999 Ft

Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent antikvár
antikvár

Seiobo járt odalent

Magvető Könyvkiadó, 2021

Várható megjelenés: 2025.11.27 Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai László...

 

8 990 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó antikvár
antikvár

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Könyvkiadó, 2021

Várható megjelenés: 2025.11.27 Halk szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. ...

Online ár:

19 990 Ft

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér könyv
könyv

Báró Wenckheim hazatér

Magvető Könyvkiadó, 2020

A Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és...

Online ár:

7 650 Ft

Eredeti ár: 8 999 Ft

Krasznahorkai László: Az utolsó farkas e-Könyv
e-Könyv

Az utolsó farkas

Magvető, 2020

Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozvá...

Online ár:

3 199 Ft

Krasznahorkai László: Satantango idegen
idegen

Satantango

Tuskar Rock, 2020

In the darkening embers of a Communist utopia, life in a desolate Hungarian town has come to a virtual standstill. Flies buzz, spiders we...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Az utolsó farkas antikvár
antikvár

Az utolsó farkas

Magvető Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2025.11.27 Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvend...

 

13 990 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak könyv
könyv

Mindig Homérosznak

Magvető Könyvkiadó, 2019

Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével Annak, "aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik mia...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak e-Könyv
e-Könyv

Mindig Homérosznak

Magvető, 2019

Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével. Annak, „aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik ...

Online ár:

2 799 Ft

Krasznahorkai, László: The Last Wolf & Herman idegen
idegen
Krasznahorkai, László

The Last Wolf & Herman

Norton & Company, 2019

The Last Wolf (translated by George Szirtes) is Krasznahorkai in a maddening nutshell-it features a classic obsessed narrator, a man hire...

Online ár:

5 645 Ft

Eredeti ár: 5 942 Ft

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak antikvár
antikvár

Mindig Homérosznak

Magvető Könyvkiadó, 2019

Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével Annak, "aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik mia...

 

15 000 Ft - 19 990 Ft

Krasznahorkai László: A Manhattan-terv könyv
könyv

A Manhattan-terv

Magvető Könyvkiadó, 2018

Krasznahorkai László még soha nem engedte közel saját személyéhez az olvasót. New Yorkban azonban útja Herman Melville útját keresztezte,...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért könyv
könyv

Aprómunka egy palotáért - Bejárás mások őrületébe

Magvető Könyvkiadó, 2018

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e be...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért e-Könyv
e-Könyv

Aprómunka egy palotáért

Magvető, 2018

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e be...

Online ár:

3 499 Ft

Krasznahorkai, László: Krasznahorkai, L: Baron Wenckheims Rückkehr idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Krasznahorkai, L: Baron Wenckheims Rückkehr

FISCHER, S., 2018

Ausgezeichnet mit dem National Book Award 2019 for Translated Literature. »Jedes meiner Bücher soll die literarische Landkarte verschiebe...

Online ár:

10 225 Ft

Eredeti ár: 10 763 Ft

Krasznahorkai, László: Destruction and Sorrow Beneath the Heavens idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Destruction and Sorrow Beneath the Heavens - Reportage

University of Chicago Pr., 2018

WINNER OF THE NOBEL PRIZE! The only nonfiction work by Krasznahorkai available in English, a bracing account of traveling through China a...

Online ár:

9 521 Ft

Eredeti ár: 10 022 Ft

Krasznahorkai László: The Last Wolf idegen
idegen

The Last Wolf

Tuskar Rock, 2017

In The Last Wolf, a philosophy professor is mistakenly hired to write the true tale of the last wolf of Extremadura, a barren stretch of ...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér antikvár
antikvár

Báró Wenckheim hazatér

Hírös Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2017

A Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és...

Online ár:

24 990 Ft

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér e-Könyv
e-Könyv

Báró Wenckheim hazatér

Magvető, 2016

A legendás Sátántangóban megérkezett Irimiás, a regényformát a valóságba átvezető Háború és háború bevezetéseként pedig megjött Ézsaiás. ...

Online ár:

6 299 Ft

Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt könyv
könyv

Rombolás és bánat az Ég alatt - Átdolgozott kiadás

Magvető Könyvkiadó, 2016

Várható megjelenés: 2025.11.27 Krasznahorkai visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle az 1992-es regény uto...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Krasznahorkai László: The Melancholy of Resistance idegen
idegen

The Melancholy of Resistance

Tuskar Rock, 2016

One of Laszlo Krasznahorkai's finest novels available in stunning redesigned paperback. The Melancholy of Resistance, Laszlo Krasznaho...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai, László: Seiobo There Below idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Seiobo There Below

Profile Books, 2016

WINNER OF THE NOBEL PRIZE IN LITERATURE 2025 Beauty, in László Krasznahorkai's new novel, reflects, however fleeting, the sacred - even i...

Online ár:

6 096 Ft

Eredeti ár: 6 416 Ft

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó könyv
könyv

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Magvető Könyvkiadó, 2015

Várható megjelenés: 2025.11.27 Halk szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. ...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: Sátántangó e-Könyv
e-Könyv

Sátántangó

Magvető, 2015

A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kor...

Online ár:

4 599 Ft

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája e-Könyv
e-Könyv

Az ellenállás melankóliája

Magvető, 2015

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől...

Online ár:

4 599 Ft

Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent e-Könyv
e-Könyv

Seiobo járt odalent

Magvető, 2015

Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a ko...

Online ár:

5 599 Ft

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó e-Könyv
e-Könyv

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Magvető, 2015

Kiotó mellett, egy kolostor az úti célja Genji herceg unokájának, aki több száz éve próbál rábukkanni a századik kertre, a világ rendjét ...

Online ár:

3 499 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára