Knut Hamsun szerző

Knut Hamsun

Knut Hamsun 1859-ben született a közép-norvégiai Gudbrandsdalenben. Knut Pedersennek hívták és három éves volt, amikor az elszegényedett parasztcsalád Észak-Norvégiába költözött. A háromhetes út, át a nagy hegyeken, a Sarkkör fölé, élete első utazása volt. Később nyughatatlanul vándor lett. Munkát keresve végigcsavarogta Észak-Norvégiát, szerencsét próbált Kristiániában, Koppenhágában, kétszer is megjárta Amerikát. Volt házaló, boltosfiú, cipészlegény, kereskedősegéd, tanító, villamosvezető és újságíró. Sosem tanult, de mindig írt: még nem volt húsz éves, amikor első művei megjelentek. 1952-ben, a dél-norvégiai Grimstadban halt meg, 92 éves korában. Első műve, az 1877-ben megjelent Den Gaadefulde és az 1949-ben írt, önéletrajzi ihletésű Benőtt ösvényeken című könyv között 72 év és több mint 40 regény, novella, színmű, verseskötet feszül. És egy Nobel- díj, amelyet Áldott anyaföld című művéért ítéltek oda neki.

Knut Hamsun művei

Hamsun, Knut: Mysterien idegen
idegen
Hamsun, Knut

Mysterien

Ullstein Taschenbuch Verlag, 2009

Hamsuns vielleicht wichtigster Roman: In der kleinen norwegischen Hafenstadt war Johan Nilsen Nagel vom ersten Tag an eine exotische Figu...

Online ár:

4 948 Ft

Eredeti ár: 5 208 Ft

Hamsun, Knut: Hunger idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger - Ungekürzte Lesung mit Uwe Friedrichsen

Der Audio Verlag GmbH, 2016

In Kristiania, dem heutigen Oslo, kämpft ein junger Schriftsteller Ende des 19. Jahrhunderts um Anerkennung für seine Werke. Doch trotz g...

Online ár:

6 143 Ft

Eredeti ár: 6 466 Ft

Hamsun, Knut: Hunger idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger

Ullstein-Taschenbuch-Verlag, 2017

Mit Hunger gelang Knut Hamsun 1890 sein literarischer Durchbruch. Nie wurde menschliches Leid so schonungslos und genau geschildert wie i...

Online ár:

5 354 Ft

Eredeti ár: 5 635 Ft

Hamsun, Knut: Victoria idegen
idegen
Hamsun, Knut

Victoria - Eine Liebesgeschichte

Ullstein-Taschenbuch-Verlag, 2019

»Fragt einer, was die Liebe sei, so ist sie nichts als ein Wind, der in den Rosen rauscht und sich dann wieder legt. Oft aber ist sie auc...

Online ár:

4 122 Ft

Eredeti ár: 4 338 Ft

Hamsun, Knut: Segen der Erde idegen
idegen
Hamsun, Knut

Segen der Erde

Ullstein Taschenbuch Verlag, 2019

Für SEGEN DER ERDE wurde Knut Hamsun 1920 mit dem Nobelpreis für Literatur ausgezeichnet. Der wohl bekannteste Roman Knut Hamsuns erzählt...

Online ár:

4 974 Ft

Eredeti ár: 5 235 Ft

Hamsun, Knut: Auf überwachsenen Pfaden idegen
idegen
Hamsun, Knut

Auf überwachsenen Pfaden

Ullstein-Taschenbuch-Verlag, 2019

»Es ist 1946, der 11. Februar. Ich bin wieder aus der Anstalt raus. Damit ist nicht gesagt, dass ich frei bin, aber ich kann wieder atmen...

Online ár:

5 350 Ft

Eredeti ár: 5 631 Ft

Hamsun, Knut: Hunger idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger

Digireads.com, 2008

Knut Hamsun believed that modern literature should express the complexity of the human mind, nowhere is that philosophy more evident than...

Online ár:

4 446 Ft

Eredeti ár: 4 680 Ft

Hamsun, Knut: Hunger idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger - Roman

Reclam, Philipp, 2023

Ein mittelloser Schriftsteller zieht auf der Suche nach Nahrung durch die Straßen der norwegischen Hauptstadt, rasend und fiebrig vor Hun...

Online ár:

4 944 Ft

Eredeti ár: 5 204 Ft

Hamsun, Knut: Hunger idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger - Roman. Neu übersetzt von Ulrich Sonnenberg nach der Erstausgabe von 1890, mit einem Nachwort von Felicitas Hoppe

Manesse, 2023

«Ein ergreifendes und hinreißend lustiges Buch über den Hunger ... ein größeres Leseerlebnis habe ich wohl nie gehabt.» Astrid Lindgren E...

Online ár:

10 290 Ft

Eredeti ár: 10 831 Ft

Hamsun, Knut: Benoni idegen
idegen
Hamsun, Knut

Benoni

Kr”ner, Alfred, Verlag GmbH & Co. KG, 2023

Benoni, Postbote in einem Ort in Nordland und völlig aussichtslos verliebt in Rosa, wird von dem reichen Kaufmann Mack angeheuert und zum...

Online ár:

9 880 Ft

Eredeti ár: 10 400 Ft

Hamsun, Knut: Segen der Erde idegen
idegen
Hamsun, Knut

Segen der Erde - Roman

Reclam, Philipp, 2023

Ein Roman von übernatürlicher Ruhe, herber Schönheit und biblischer Kraft: In »Segen der Erde« lässt Knut Hamsun das Leben der norwegisch...

Online ár:

5 789 Ft

Eredeti ár: 6 093 Ft

Hamsun, Knut: Hunger. Roman - Der skandinavische Klassiker idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger. Roman - Der skandinavische Klassiker - Der Welterfolg des norwegischen Literaturnobelpreisträgers. Vorbild der literarischen Moderne

Anaconda Verlag, 2023

»Es war in jener Zeit, als ich in Kristiania umherging und hungerte, in dieser seltsamen Stadt, die keiner verlässt, ehe er von ihr gezei...

Online ár:

3 303 Ft

Eredeti ár: 3 476 Ft

Knut, Hamsun: Knut, H: HUNGER idegen
idegen
Knut, Hamsun

Knut, H: HUNGER

2019

Online ár:

8 674 Ft

Eredeti ár: 9 130 Ft

Knut, Hamsun: Hunger idegen
idegen
Knut, Hamsun

Hunger

WENTWORTH PR, 2019

Online ár:

13 600 Ft

Eredeti ár: 14 315 Ft

Hamsun, Knut: Hunger idegen
idegen
Hamsun, Knut

Hunger

Oxford University Press, 2023

Hunger is the first-person story of a young man desperately trying to establish himself in the city as a writer, living in shabby lodging...

Online ár:

3 708 Ft

Eredeti ár: 3 903 Ft

Hamsun, Knut: Pan idegen
idegen
Hamsun, Knut

Pan - Roman

Langen-Müller, 2023

Stark von Dostojewski beeinflusst schrieb Hamsun diesen vielbeachteten Roman, der als literarisches Beispiel moderner Psychologie gilt: d...

Online ár:

7 398 Ft

Eredeti ár: 7 787 Ft

Knut Hamsun: Benoni (G. Beke Margit fordítása) antikvár
antikvár

Benoni (G. Beke Margit fordítása)

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

Online ár:

2 790 Ft

Knut Hamsun: Rosa (G. Beke Margit fordítása) antikvár

 

1 500 Ft - 4 990 Ft

Knut Hamsun: Éhség antikvár
antikvár

Éhség

Európa Könyvkiadó, 1965

 

1 890 Ft - 1 950 Ft

Knut Hamsun: Lynge szerkesztő antikvár
antikvár

Lynge szerkesztő

Pápaszem Antikvárium Bt.

közepes állapotú antikvár könyv

Genius Kiadás

A külföldi írók hálásak lehetnek irodalmi smokkjainknak: ingyen és olvasatlanul népszerűsítik őket. Jó néhány éve pártfogolják már Hamsun...

Online ár:

1 290 Ft

Knut Hamsun: Élettöredékek antikvár
antikvár

Élettöredékek

Nagyvilág Kiadó, 2006

 

6 890 Ft - 6 980 Ft

Knut Hamsun: Az utolsó fejezet I-II. (Egybekötve) antikvár
antikvár

Az utolsó fejezet I-II. (Egybekötve)

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

FŐVÁROSI KÖNYVKIADÓ

Online ár:

3 990 Ft

Knut Hamsun: A világ vándora antikvár
antikvár

A világ vándora

Diana Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Dante Kiadás, 1934

Online ár:

3 390 Ft

Knut Hamsun: Az élet megy tovább I-II. egybekötve antikvár
antikvár

Az élet megy tovább I-II. egybekötve

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dante Kiadás, 1934

Online ár:

3 990 Ft

Knut Hamsun: Growth of the Soul antikvár
antikvár

Growth of the Soul

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

The Bodley Head, 1949

A grand, sweeping saga of sacrifice and struggle, this epic tale recaptures the world of Norwegian homesteaders at the turn of the 20th c...

Online ár:

5 000 Ft

Knut Hamsun: Pan antikvár
antikvár

Pan

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Albert Langen, 1922

Online ár:

2 990 Ft

Knut Hamsun: Őszi csillagok antikvár
antikvár

Őszi csillagok

Bodoni Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Anonymus Kiadó

Online ár:

6 990 Ft

Knut Hamsun: Viktória antikvár
antikvár

Viktória

Tordai Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Athenaeum Irod. és Nyomdai Rt., 1920

Online ár:

4 300 Ft

Knut Hamsun: A világ vándora I-II. antikvár
antikvár

A világ vándora I-II.

Részlet a műből: "Polden fejlődik. Egy-két évben jó heringfogás esett és az egész környékről tódult a nép az új helységbe. Pauline bolt...

 

2 160 Ft - 3 600 Ft

Knut Hamsun: New-Foundland zátonyain antikvár
antikvár

New-Foundland zátonyain

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Athenaeum Kiadó

nincs hátsó borítója

Online ár:

4 990 Ft

Knut Hamsun: Új föld I-II. antikvár
antikvár

Új föld I-II.

Népszava Könyvkereskedés, 1928

 

4 600 Ft - 4 990 Ft

Knut Hamsun: Die Weiber am Brunnen antikvár
antikvár

Die Weiber am Brunnen

Forray Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Berlin, 1921

Online ár:

2 500 Ft

Knut Hamsun: Viktoria antikvár

 

3 990 Ft - 9 990 Ft

Knut Hamsun: Az élet megy tovább (I-II. egybekötve) antikvár
antikvár

Az élet megy tovább (I-II. egybekötve)

Psyché Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dante Kiadás

Online ár:

1 400 Ft

Knut Hamsun: A kör bezárul antikvár
antikvár

A kör bezárul

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dante Kiadás, 1936

Online ár:

2 290 Ft

Knut Hamsun: A kör bezárul (Halhatatlan könyvek) antikvár

 

2 390 Ft - 3 990 Ft

Knut Hamsun: Az uj nemzedék antikvár
antikvár

Az uj nemzedék

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

 

1 700 Ft - 3 990 Ft

Knut Hamsun: Az utolsó fejezet I-II. antikvár
antikvár

Az utolsó fejezet I-II.

Fővárosi Könyvkiadó R.T.

 

3 600 Ft - 3 990 Ft

Knut Hamsun: Benoni antikvár
antikvár

Benoni - könykötői kötésben

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

Online ár:

2 790 Ft

Knut Hamsun: Csavargók I-II. antikvár

 

890 Ft - 3 990 Ft

Knut Hamsun: Hunger antikvár
antikvár

Hunger

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Albert Langen, 1928

Online ár:

1 990 Ft

Knut Hamsun: Lynge szerkesztő antikvár

 

1 690 Ft - 3 600 Ft

Knut Hamsun: Pán antikvár
antikvár

Pán

"A náci író, akit mindenkinek olvasnia kell!" - The Guardian A fiatal Glahn hadnagy Észak-Norvégiába kerül, ezen a vad, elsöprő erej...

 

2 490 Ft - 2 990 Ft

Knut Hamsun: Rosa antikvár
antikvár

Rosa

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

Online ár:

3 990 Ft

Knut Hamsun: Segen der Erde antikvár
antikvár

Segen der Erde

Deutsche Buch-Gemeinschaft, 1918

 

2 990 Ft - 3 290 Ft

Knut Hamsun: Tékozlók antikvár
antikvár

Tékozlók

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

 

4 790 Ft - 4 900 Ft

Knut Hamsun: Tóbiás király városa antikvár
antikvár

Tóbiás király városa

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

 

1 300 Ft - 3 990 Ft

Knut Hamsun: Uj föld antikvár

 

4 400 Ft - 6 450 Ft

Knut Hamsun: Victoria antikvár
antikvár

Victoria - 1927-es

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

München

Online ár:

4 990 Ft

Knut Hamsun: Álmodók antikvár
antikvár

Álmodók

Fővárosi Könyvkiadó Rt.

 

2 200 Ft - 3 990 Ft

Knut Hamsun: Éhség antikvár
antikvár

Éhség

Kristiania, 1890. Egy fiatalember érkezik a városba. Nincstelen és hontalan, de írni akar. Ír. Illetve nem ír. Éhezik. Nyomorog. Az utcák...

 

1 990 Ft - 4 390 Ft

Knut Hamsun: Őszi csillagok antikvár
antikvár

Őszi csillagok

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Budapest, 1923

Online ár:

9 990 Ft

Knut Hamsun: Pán e-Könyv
e-Könyv

Pán

21. Század Kiadó, 2019

„A náci író, akit mindenkinek olvasnia kell!” – The Guardian „Soha méltóbbnak még nem jutott ez a dicsőség" – ezt Thomas Mann mond...

Online ár:

2 290 Ft

Knut Hamsun: Éhség könyv
könyv

Éhség

L'Harmattan Kiadó, 2015

Kristiania, 1890. Egy fiatalember érkezik a városba. Nincstelen és hontalan, de írni akar. Ír. Illetve nem ír. Éhezik. Nyomorog. Az utcák...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára